Koronczay Lilla: Először jön a kémia

„Már megint itt van a szerelem,/ már megint izzad a tenyerem / Minek? Minek? Minek? Minek?” – énekelte a boldogult 80-as években az A. E. Bizottság zenekar flegmán, és bár én akkor még nem tudtam erre a kérdésre érdemben válaszolni, csak élénk bizsergést éreztem tőle a szívem meg a hasam tájékán, mint afféle beleélős, lelkes fiatal, meg persze a tenyerem is elkezdett izzadni, ami eléggé kínos volt, de ma már, harminc év házasság után kezd körvonalazódni, minek is vállalja az ember azt az őrületet, ami időnként tengernyi fájdalommal jár. A szerelem azért kell, hogy tudjuk mindig újrakezdeni! Hogy legyen szikra, amit időnként be lehet lobbantani egy hosszan tartó párkapcsolatban, mert enélkül nem gurul a szekér tovább. Hogy aztán ez a szikra mély barátságból parázslik-e fel egyszer csak, vagy már első látásra őrült szenvedély rángatja a vitorlákat – valójában lényegtelen. A magam részéről mindenesetre az őrült szenvedélyre szavazok. Bár ez talán nem is döntés kérdése. Vagy mégis?