Éktelen lármára riadunk. Hát persze, csak az ébresztő szólalt meg, új nap kezdődik. Kikászálódunk az ágyból, ledöntünk egy csésze kávét, levisszük sétálni a kutyát, elfuvarozzuk az iskolába a gyerekeket, bemegyünk az irodába, hasznos és kevésbé hasznos feladatok elvégzésével töltünk hét-nyolc órát, aztán hazamegyünk, megvitatjuk a nap történéseit a párunkkal vagy egy barátunkkal, megnézünk egy részt a kedvenc sorozatunkból, olvasunk, vacsorát főzünk, végül magunkra húzzuk a takarót, és egy kiadós alvással felkészülünk a következő napra.
Elgondolkodtunk-e valaha azon, mi lenne, ha máshogyan alakítanánk a napirendünket, nem ahhoz igazítanánk, ami megszokott vagy ami elvárt, hanem kizárólag az egyéni működésünkhöz? Mi lenne például, ha éjszaka dolgoznánk és nappal pihennénk? Produktívabbak lennénk? Jobb gondolataink támadnának? Még ha megtehetjük is, nem egyszerű kilépni abból a rutinból, amely szerint társadalmunk nagy része éli az életét. Rugalmasság és talán valamiféle szabályszegő hajlam is szükséges ahhoz, hogy olyan szokásokat alakítsunk ki, amelyek valóban kisebb-nagyobb céljaink megvalósítását segítik. Könnyen lehet, hogy ma nem olvashatnánk a Háború és békét, sosem hallottuk volna a Holdfény szonátát, és nem tudnánk, mi fán terem a kubizmus, ha a legnagyobb művészek nem hallgattak volna a belső ritmusukra.
Élére állított napirend
„Minden nap írnom kell – jegyezte fel Lev Tolsztoj az 1860-as évek közepén vezetett naplójába –, nehogy kijöjjek a gyakorlatból.” A Háború és béke szerzője szigorú napirendet állított fel magának, hogy hatévnyi kemény munka gyümölcseként megjelenhessen monumentális regénye. Legidősebb fia, Szergej szerint az író reggeli után azonnal elvonult a dolgozószobájába, és az ötórai vacsoráig elő sem került. A családjának az estét szentelte: vacsora közben megosztotta velük, aznap hogyan haladt a munkájával, később zongorázott nekik, átnézte a gyerekek leckéjét, és mielőtt nyugovóra tért, még olvasott egy keveset.
Jane Austen szívesen alakította volna napirendjét saját elképzelései szerint, de férjezetlen nőként azokhoz kellett igazodnia, akikkel egy fedél alatt élt – a családjához. Miután elvégezte a rá eső háztartási teendőket, és segített a reggeli körül, a kora délutáni vacsoráig tartó időszakot írással tölthette. „Lehetetlen úgy alkotni, hogy az ember feje örökké ürühússal meg rebarbarával van tele” – panaszkodott levelében nővérének, Cassandrának. Nehézségei ezzel nem értek véget. Saját szoba híján édesanyjával és testvérével osztozott a helyiségen, ahol Elizabeth Bennet vagy a Dashwood lányok alakja született, és ahová bármelyik pillanatban betoppanhatott egy hívatlan vendég. Az Austen szülők, akik mindvégig bíztak lányuk tehetségében, esténként meghallgatták Jane felolvasásait készülő regényeiből.
Részmunkaidős alkotás
„Az idő rövid, az erőm véges, az iroda rémes, a lakás hangos, és nem látok semmi reményt, hogy az életem jobbra fordul, ezért meg kell próbálnom túltennem magam a nehézségeken” – írta Franz Kafka menyasszonyának, Felice Bauernek 1921-ben. Az átváltozás írója ellen valóban összeesküdtek a körülmények. Reggel nyolc órától délután háromig a Munkás Balesetbiztosító Intézetnél dolgozott jogi ügyintézőként. Munka után szűkös lakásába tért haza, amelyen családjával osztozott. Délután aludt néhány órát, tornázott, sétált, és csak vacsora után fogott hozzá az íráshoz.
Nemcsak Kafka küzdött az alkotás és a pénzkereset közötti egyensúly megteremtésével. A fiatal George Orwell sem szentelhette minden idejét az írásnak. Első regényeinek sikere ellenére egy antikváriumban vállalt részmunkaidős állást, hogy el tudja tartani magát. Az írásra a délelőtti szünetében és az esti szabad óráiban jutott ideje.
Az elmúlt évszázadok nőíróinak hálátlan sorsára jutott Sylvia Plath egyszerre igyekezett helytállni anyaként, feleségként és művészként depressziójának és költő férje sikerének árnyékában. Házassága alatt a kora reggeli órák nyugalmát kihasználva jegyezte le verseit. A késő esti írásra válása után, nem sokkal öngyilkossága előtt szokott rá. A nyugtatók mellékhatásai sokszor egész éjjel ébren tartották, előfordult, hogy csak hajnalban tette le a tollát.
Bogaras szokások
Mindannyiunknak vannak bogaras szokásaink – talán pizsamában visszük le sétálni a kutyát, vagy nem átalljuk a kávénkat eggyel több cukorral inni, mint amennyit a háziorvosi javallat megenged, esetleg csak azért érkezünk a munkahelyünkre a hosszabb útvonalon, mert így megcsodálhatjuk a kedvenc parkunkat. Mason Currey Daily Rituals című, híres alkotók napirendjéről szóló könyvének tanulsága szerint akár általános igazságként is megfogalmazható, hogy minél nagyobb elme valaki, annál megdöbbentőbb a bogarassága.
Ludwig van Beethoven például szertartásos ünnepélyességgel végezte reggeli mosakodását. Reggelente a mester szívesen rágyújtott egy dalra, miközben bőkezűen locsolta magára – és a padlóra – a vizet mosdóállványa felett. Előadását a házban dolgozó személyzet kitörő hahotával jutalmazta, aminek még a zeneszerző válogatott káromkodásai sem vetettek gátat. Beethoven a tisztálkodás iránti szeretete miatt a háziúrral is összeakasztotta a bajszát, aki nem díjazta, hogy bérlője rendre eláztatja a szobát. Kompromisszumos megoldásként végül leburkolták a padlót.
Andy Warhol különös szokásának fültanúja egy kedves barátja volt. A művész ugyanis élete utolsó tíz évében minden nap felhívta Pat Hackettet, és beszámolt neki a két telefonbeszélgetés között történt eseményekről: hogy kivel találkozott, mire költötte a pénzét, milyen partikon vett részt, vagy éppen mik a legújabb pletykák. Hackett mindent gondosan feljegyzett, és Warhol halála után kiadta a beszélgetésekből összeállt naplót.
Vlagyimir Nabokov szokatlan helyszínválasztásaival vívta ki a legbogarasabb írónak járó címet. Fiatalon szívesen rótta a sorokat az ágyában fekve, kezében cigarettával. Történeteit kartotéklapokra jegyezte fel, aztán felesége, Vera gépelte le őket. Legnépszerűbb regényén, a Lolitán egy amerikai körút alkalmával kezdett el dolgozni, ahogyan ő fogalmazott, az ország egyetlen zajtól és huzattól védett helyén: kocsija hátsó ülésén.
Egy éjszaka Franciaországban
Képzeljük el, hogy az éjszaka, akár egy könnyű takaró, lassan és puhán a fények városára ereszkedik. Az utcák elcsendesednek, az épületek magukba isszák a párizsiak és a turisták nyüzsgő forgatagát, a Champs-Élysées-n is csak néhány taxi robog át, amelyek gyertyafényes bárokba és éttermekbe viszik utasaikat. Kivéve Pablo Picassót. Ő éppen maga mögött hagyja a város elszenderedő zsibongását, magára zárja lakását. Ilyenkor dolgozik, kizökkenthetetlenül fest órákon át. „Amikor dolgozni indulok – mondta egyszer a spanyol festő –, a testemet a műterem ajtaja előtt hagyom, ahogyan a muzulmánok is leveszik a cipőjüket, mielőtt a mecsetbe lépnek.”
F. Scott Fitzgerald, A nagy Gatsby szerzője szintén napnyugta után érezte magát igazán elemében. Feleségével, Zeldával nyakukba vették a várost, és barátokat keresve törzshelyeiket járták. Persze csak akkor, ha Fitzgeraldot nem csókolta homlokon a múzsa. Ebben az esetben az író öt órakor, megérezve az éjszaka közeledtét, íróasztalához telepedett, és együltében hét-nyolcezer szót vetett papírra.
Hagyjuk magunk mögött Párizst, és látogassuk meg a francia vidéket, nevezetesen Gustave Flaubert édesanyjának Croisset-béli házát. Itt találjuk az írót, aki nem is olyan régen tért haza mediterrán körútjáról. Most is, mint minden éjszaka, kézirata felett ül, és kínkeserves alapossággal keresi a megfelelő szavakat készülő regénye, a Bovaryné számára. Ha szerencséje van, egy héten akár két oldalt is ír. A jó munkához valóban idő kell, regénye végül öt év alatt készül el. A nappalokat szívesebben tölti családjával. Reggel édesanyjával beszélget, aki ágya szélére telepedve hallgatja fia beszámolóit utazásról és írásról, ebéd után a ház lakói rövid sétára indulnak a közeli dombokhoz, délután pedig unokahúgának, Caroline-nak segít a földrajzleckéjében. Hogy is lenne ideje fényes nappal az írásra? Mindegy, hogy szigorú napirend szerint dolgoztak-e, hogy a hétköznapok mindennapiságából szakadtak ki, vagy az éjszaka csendjében kerestek menedéket, hogy alkothassanak, ezek a művészek ráleltek arra a ritmusra, amely mellett megvalósíthatták vízióikat, és értéket hagyhattak az utókorra.
Fejes Réka
Fotó: Europress/AFP, Getty Images
