Mosolyog a világ, amerre jár az emberlelkű kiskutyájával. Senki nem veszi észre, hogy fáj a gerince egy súlyos autóbaleset következtében, de mindenkinek feltűnik az elegáns-bohókás öltözködése. Kék, fehér, piros, egymást kiegészítve, a cipőtől a karóráig, a körömlakkig. Az egyik percben nagy műveltségű értelmiségiként fejtegeti, hogy a japánok ősi sintó vallása nem kecsegtet mennyországgal, de pokollal sem fenyeget, a következőben drámaian adja elő, hogy elvesztette a kedvenc fülklipszét. Mintha két Bayer Ica lenne, egy nevetős „nagyon nő” és egy elmélyült munkaalkoholista. Nehezen viselhetik a férfiak a csapongásait, jut eszembe, mire ő „meghallja” a gondolataimat.

– Én csak egyszer akartam, de az életem nem úgy alakult… Megjártam a szerelem mennyét és poklát, de egyik férjemre sem mondok rosszat, hiszen egy kapcsolatot ketten tudunk elrontani, és ma már csak a jelen számít. Az, hogy vannak igaz barátaim, kiváló munkatársaim, hogy nagyon szeretnek az imádni való unokáim, köztük az ausztriai Badenben lakók Szamcocóként emlegetnek – a szamóca-mamócából született –, a Japánban élő „kis szamuráj” pedig Anyanyának szólít, amelyet az anya anyája szóösszetételből alkotott. A neveim alapján gazdagabb vagyok, mint a milliárdosok!