Egy híradósnak háttérbe kell szorítania a saját személyiségét, mert a hírek, és nem ő a fontos. Így van ez veled is, és hiába vagy immár huszonhárom éve velünk, ráadásul aktívan a médiában és a közösségi oldalakon, nem érzem úgy, hogy ismerünk, mint a tenyerünket. Hogyan tartod meg ezt a finom egyensúlyt, hogy ne legyél túl sok, de túl kevés sem?
Amikor én 1998-ban képernyőre kerültem, még nem pörgött ennyire a média, éppen kialakulóban volt a magyar bulvársajtó, a közösségi platformok pedig ezekben a formájukban nem is léteztek, így nem fordulhatott elő, hogy valaki nagyon rövid idő alatt rengeteg információt osszon meg magáról, és szédítő hirtelenséggel váljon ismertté. Az én esetemben ez menet közben, fokozatosan alakult ki, így lépésről lépésre tapasztalhattam meg, mi az, amiről szívesen beszélek, és hol vannak azok a határok, amiket meg kell tartanom. A tévések és a magazinos újságírók jellemzően jó kapcsolatot ápoltak egymással, aminek a korrektség volt az alapja. A kollégák tudták és elfogadták, hogy a férjem nem fog velem címlapon szerepelni, hogy a gyerekeinket ugyan nem dugjuk el a világ elől, de nem is mutogatjuk, ahogy a lakásunkat sem. Ehhez persze az kellett, hogy mindezt egyenesen elmondjam és következetesen be is tartsam. A döntéseimben kulcsszerepet játszik, hogy meg kell őriznem a hitelességem, ez ugyanis egy híradós legfőbb erénye, amit nagyon nehéz elérni, viszont annál könnyebb elveszteni. Hogyan veszi ki magát például, ha az, akitől a híreket hallod, amúgy nem mond igazat? A képernyős hitelességünket az előtte riporterként, szerkesztőként végzett munkánk alapozta meg, akár Szellő István, akár az én esetemben, és folytatódik azzal, ahogyan a nyilvánosság előtt szerepelünk.
A hitelesség bebetonozása és az arányok finomhangolása is sokkal nehezebb egy olyan korban, ahol végtelen a lehetséges megnyilvánulások száma…
…nyilván azért is, mert elképesztő pénz ömlik ebbe az iparágba, a közösségi médiában megjelenő posztokból meg lehet élni, ezért, ha fut a szekér, azt ki kell használni. A Covid miatt ebben is megtorpanás következett, érthető, hogy most mindenki a legmagasabb fokozatba kapcsol. Csakhogy én úgy tapasztaltam, az életben óriási jelentősége van a mértékletességnek, és – néha – a csendnek is. A csend, a pauza éppúgy fontos eleme egy versnek, mint egy híradónak.