Amikor a hetvenes években Sárosi Imre úszóedző megjelent tanítványaival a medence partján és a bemelegítő gimnasztikát az akkori idők beatzenéjére irányította, sok edzőtársa elnéző mosollyal fogadta ezt a különcséget. Pedig a gyógytornászok közül jó néhányan mindig is zenei aláfestéssel mozgatták a pácienseiket. Édesanyám mesélte, hogy az 1940-es években, a leánynevelő intézetben kiváló tornatanárnője volt, és mindig zenére tornáztak – nem is alkalmaztak olyan testnevelőt, aki nem tudott zongorázni.
A zenés torna tehát egyáltalán nem számított újdonságnak. Mitől szólt hát akkorát az új, modern torna? Nos, Jane Fonda és menedzsmentje biztosan célzott és telibe talált.
Leggings, lycra, lábmelegítő
A hollywoodi sztár a legérzékenyebb pontunkon fogott meg bennünket, a hiúságunkra alapozott. Kifogástalan alakot, nagyszerű közérzetet, egészséget, jókedvet, életörömöt ígért mindenkinek, aki követi őt. A tornához e mellett vonzó külsőségeket kapcsolt: először is szemet gyönyörködtető, testhez simuló dresszeket. Az aerobikruhákat az akkoriban újdonságnak számító, fényes, világító színű, rendkívül rugalmas lycrából varrták, meglehetősen szexis, majdnem derékig fölszabott nadrágrésszel. Hogy még feltűnőbb legyen, a dressz alá elütő színű leggings került – ezt a kifejezést is akkortájt tanultuk meg, bár sokan továbbra is macskanadrágnak hívták. Tartozott a szetthez egy igazából nélkülözhető, de mégis fontos kiegészítő, a kötött, leggyakrabban színes csíkos lábmelegítő, és trendi volt a homlokpánt is.
Jellemző az aerobik-őrületre, hogy a tornatermi öltözet a kifutókra és az utcára is kivonult! 1984-ben az amerikai dizájner, Donna Karan népszerűsítette a sztreccs kezeslábast, a tunéziai születésű Azzedine Alaïa lycrából tervezett ruhákat, de egész kollekciók készültek dzsörzéből, oversized szabással, és ekkoriban kezdett szupermenőnek számítani a Converse, az eredetileg kosaras tornacipő is.
