nem emlékszem, mikor volt

Vannak olyan sorsfordító napok, amikről utólag nem tudjuk pontosan, mikor voltak. Melyik napon kezdtem el tízévesen verseket írni, hogy elkápráztassam a negyedikes tanító nénit, nem tudom. Mikor volt, amikor véletlen az iskolabajnokságon öngólt lőttem, ami meghatározta a jövőben a focihoz és persze a többi fiúhoz való viszonyomat, nem tudom. Pontosan mikor volt az, amikor Budapestre kerültem, mikor költöztem néhány évre Szegedre, s kezdtem el egy lánnyal együtt élni, nem tudom.

amiről nem tudtam, hogy sorsfordító lesz

Egy csomó olyan esemény van, amiről csak utólag tudjuk, hogy sorsfordító. Amikor történik, olyan, mint bármelyik nap (0–24). Nem gondoltam, például, hogy amikor a lánynak, akibe beleszerettem tizenöt évesen, nem mertem megmutatni a verseimet, hogy akkor arra is rájövök, hogy nem attól hiteles egy szöveg, hogy vödörszám öntöm bele a vért. Nem tudtam, hogy azzal, hogy elmesélek, közel harmincévesen, egy kiadói főszerkesztőnek néhány történetet arról, hogy mit tapasztaltam két hónap alatt Oroszországban, ez annyira megtetszik neki, hogy pár hónap múlva elhív szerkesztőnek az épp újonnan alapított kiadójához (Holnap), s hosszú éveken át ez lesz a polgári foglalkozásom. Hogy amikor kicsit kialvatlan, az átlagnál is ostobábban felvételiztem esztétika szakra, a felvételiztetők érdekesnek találták ezt a tompaságot, és felvettek, s ezzel olyan tudáshoz juthattam, ami azóta is meghatározza a gondolkodásomat.

1976. április 25., vasárnap

Iszonyú hosszú a Máté-passió, ha az a cél, hogy egy lányt megcsókolj. Ráadásul templomban volt (Belvárosi), s a templomban legfeljebb Júdás csókolózhat Jézussal egy faliképen. De vége lett, és hazafelé egy ügyetlen csókkal elkezdődött, és addig tartott, amíg tarthatott.