Egy teleregény lapjai – Szomszédok, akiket mindannyian ismerünk

Közös nemzedéki élmény: a tévé kékes fényében együtt a család, felcsendül a főcímzene, és a fúvósok lágy ölelésében megjelenik a képernyőn a Gazdagréti lakótelep. Kezdődik a Szomszédok. A teleregény mind a mai napig hat, sokan nézik újra a neten, vagy terjesztik előszeretettel a Vágási Feri-mémeket. Sokan pedig korlenyomatként tekintenek erre a több mint háromszáz részes, lassan hömpölygő történetfolyamra.

1987-től 1999-ig hatalmasat pördült a világ a magyarokkal. Kelet-Európát végigszántotta a rendszerváltás – utólag a Szomszédok 331. epizódja akár ennek krónikája is lehetne. Lehetne, de persze nem pont az: a sorozat maga fikció, és a politika óvatosan szüremkedik be a félórás részekbe. A széria mai erős nosztalgiafaktora több összetevőnek is köszönhető. A legegyszerűbb természetesen, hogy sokan akkor voltak fiatalok-középkorúak, ezért a főcímzenétől a hanghordozáson át az emlékezetes epizódokig minden szinte gombnyomásra hozza vissza azokat az időket. A mostani harmincasok közül többen azért kattannak rá, mert a kulisszák – a divat, az autók, a lakberendezés – mégiscsak többet mesélnek egy harminc évvel ezelőtti, épphogy csak letűnt világról, mint az epizódok végén a kamerába belenéző, életbölcsességeket megosztó beszélő fejek. És bár a Szomszédokban is volt kézigránátos támadás meg néhány elviselhetetlen alak, és a már említett, Nemcsák Károly által alakított Vágási Ferit is helybenhagyták néhányszor a gazdagréti vagányok, azért a központi szereplők alapvetően jó emberek voltak. Segítették egymást, és próbálták nyugodtan élni az életüket, bármennyire fodrozódott-hullámzott is körülöttük a történelem és a közélet. A sorozaton a 80-as évek végének ártatlan optimizmusa is átsüt: bár vannak vállalkozók, akik csak a pénzt hajhásszák, meg érkezik itt mindenféle szokatlan, új dolog, de azért még nincs kizárva, hogy itt egy igazságosabb rendszer, egy jobb élet épül. Már beteszi a lábát a Nyugat, de mi átformáljuk a mi képünkre. Mint egy szép, nagy hamburgert, amibe csalamádét teszünk.

Lakótelepi romantika

Ez volt a Szomszédok a külföldi sorozatokhoz képest: egy szép, nagy, barátságos csalamádés hambi. A magyar tévénézők túl voltak már számtalan sorozaton. Régóta mentek a német krimik, a Derrick, a Tetthely, teljesen különálló epizódokkal. Rég megismertük már a kapitalizmus születését az Onedin családdal. A 80-as években pedig betették a lábukat a „telenovellák” – a latin szappanoperák, amelyek végtelen részekben beszélték el a szereplőket övező ármányokat, szerelmeket, és hemzsegtek bennük az eltitkolt ikertestvérek és más, megdöbbentő rokoni kapcsolatok. A Szomszédok „teleregénynek” számított – a részeket „fejezetként” említik –, tehát a telenovellákhoz hasonlít leginkább – leszámítva, hogy hétköznapi volt, földhözragadt és ismerős: a saját életünket láttunk benne viszont. A sorozatot az angol közszolgálati csatorna, a BBC EastEnders című hasonló szériája ihlette. Született jó néhány forgatókönyv, de végül az egész projektet Horváth Ádám televíziós rendező vette a kezébe. Horváth Ádám a két hete elhunyt Csűrös Karola férje volt (a színésznő maga is fontos szereplője volt a sorozatnak, lásd keretes írásunkat), és felmenői között számos híres irodalmárt és újságírót tudhatott – elég, ha csak a nagyapját, Molnár Ferencet említjük.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .