Vajon hogyan tudnánk együtt élni egy olyan emberrel, aki kíméletlen őszinteséggel osztja meg velünk az érzéseit és a gondolatait, és folyamatosan a teljes igazságot vágja hozzánk? Nem szépítene soha, és nem hallgatná el a rossz álmait sem. Vajon mennyire szeretnénk? Gyaníthatóan kevéssé, ami nagyjából azt jelenti, hogy olykor-olykor mindannyiunknak szükséges hazudni.
A pszichológusok szerint ezt már elég korai életkorban megtanuljuk, és a hazugság egyáltalán nem a gyermek romlottságának a jele, inkább mentális fejlettségét mutatja. Vannak olyan két-három évesek, akik már profin hallgatják el az igazat, többnyire annak érdekében, hogy elkerüljék a büntetést. Ennek igazolására egy kísérletet is végeztek. Arra kérték a gyerekeket, hogy tippeljék meg, milyen szám szerepel a felnőtt kártyáján, és a helyes találatért vonzó jutalmat ígértek. Játék közben azonban a kísérletet végző személy valamilyen indokkal elhagyta a szobát, de előtte a gyerek lelkére kötötte, hogy ne leskelődjön, és ne nézze meg a kártyán szereplő számot. A kutatók rejtett kamerával figyelték meg, mi történik, és utána megkérdezték a leskelődő gyerekeket, megnézték-e a kártyán szereplő számot. Azt tapasztalták, hogy a legőszintébbek a kétévesek voltak, a leskelődők hetven százaléka őszintén bevallotta tettét. A hároméveseknek már csak az ötven százaléka tette ugyanezt, a négyéveseknek pedig mindössze a húsz százaléka. Az életkor előrehaladásával tovább csökkent ez az arány, vagyis előbb-utóbb mindenki megtanult hazudni.
Mentális képesség
Bármennyire is furcsa, de a hazugság emberi dolog, csak mi vagyunk rá képesek, mert elég magas szintű mentális képességet feltételez.
– Akkor válunk képessé a hazugságra – erősíti meg Schell Gergely pszichológus, család- és párterapeuta –, ha már el tudjuk képzelni, mi lehet a másik fejében. Az a gyerek, aki a kísérletben hazudott, tudta, hogy a felnőtt nem láthatta, mi történik a szobában, amíg ő kint van. Az, hogy a gyerekek többsége leskelődött, ebben az életkorban teljesen természetes jelenség, mert az önkontroll képessége még nem alakulhatott ki. Valószínűleg az öt-hatéves kor azért vízválasztó a hazugság szempontjából, mert ilyenkor válik igen jelentőssé a teljesítmény, és már egyáltalán nem mindegy, hogyan értékelik őket a felnőttek. Érdekes megfigyelni, hogy a nagycsoportos óvodások például gyakran akkor is jelentkeznek, ha fogalmuk sincs a helyes válaszról. Ezt már egy kis hazugságnak is tekinthetjük, hiszen azt hitetik el, hogy tudják a választ. Csakhogy az elismerés iránti vágyuk olyan erős, hogy felülírja azt, hogy valóban tudják-e a választ. Ez azért lehet így, mert az idegrendszer fejlődése nem egyenletes, nagyon egyéni utat jár be, gyakran például a matematikai képességek fejlődése és a moralitásé nem jár kéz a kézben.
