Ana de Armas csak harminchárom éves, de már számtalan világsztárral dolgozott együtt. Kubában élő szülei viszont eddig egyetlen premierjére sem jutottak el. „Még nem fogták fel teljesen a sikereimet ‒ mondta a színésznő egy interjúban. ‒ Néha felhívom anyukámat, és elmesélem neki, hogy éppen forgatunk, ő pedig megkérdezi, melyik sztár játszik a filmben. Ilyenkor azt szoktam mondani: én játszom benne.”
Ana Havanna közelében, a Szovjetunió összeomlása utáni gazdasági válság idején nőtt fel. Gyakori volt az élelmiszerhiány és az áramkimaradás, a lány a bátyja kinőtt ruháit hordta. Mivel a családnak nem volt videója, Ana a szomszédhoz járt át, hogy hollywoodi filmeket nézhessen. Tizenkét évesen döntötte el, hogy színésznő lesz ‒ monológokat adott elő a tükör előtt ‒, majd szülei támogatásával egy havannai drámatagozatos iskolában tanult tovább, ahova naponta órákat utazott busszal vagy stoppal. A tanárok láttak benne fantáziát, néhány kisebb filmszerepet is kapott, a záróvizsga előtt néhány hónappal mégis abbahagyta az iskolát: érettségi után ugyanis kötelező lett volna a hároméves közösségi szolgálat, és nem hagyhatta volna el Kubát. Anyai nagyszüleinek származása miatt viszont spanyol állampolgárságot kérhetett, így tizennyolc évesen Madridba költözött, hogy szerencsét próbáljon. „Ha otthon maradtam volna, a tévében nem láttam volna mást, csak a régi szappanoperák ismétléseit meg a silány állami műsorokat ‒ magyarázta később. ‒ Kubában az ember buborékban él.”
Háromdimenziós színész
A fiatal lány a legenda szerint mindössze háromszáz euróval indult útnak. „Nem igazán számoltam ki, mennyit ér a megtakarításom” – mondta egy interjúban. Az első hónapokban egy ismerőse kanapéján aludt. Amikor felfedezte az édességeket, amikkel otthon nem találkozhatott, a gumicukrok, fagyik, fánkok megszállottjává vált.
A tanárai és a szülei nehezteltek rá, amiért az ismeretlent választotta érettségi helyett, az élet azonban őt igazolta: néhány héttel a megérkezése után szerepet kapott az Internátus című misztikus tinisorozatban, ami több évig futott, és híressé tette. (A rendező korábban látta Ana egyik filmjét, amelyben még tizenhat évesen játszott.) Amikor évekkel később egy újságíró azt pedzegette, hogy a szép színésznők előtt könnyebben megnyílnak-e az ajtók, Ana azt felelte, a szépség csak akkor fontos, ha valaki Disney-hercegnőt alakít. „A drámatanárunk azt tanította, minél nyersebb, minél csúnyább a szerep, annál jobb. Sírj, hadd folyjon az orrod, mondta, attól háromdimenziós lesz a karaktered.” Ehhez képest később, Amerikában több castingon is elutasították, mert túl szépnek találták a szerephez.
