Vámos Miklós év végi kérdése:

Kedves VM, ne gondolkozz, csak mondjad, elsőre mi jut eszedbe a karácsonyról?

Vámos Miklós év végi válasza:

Az én családomban inkább szomorúság és melankólia lengte be az úgynevezett szeretet ünnepét, nem pedig az egymás iránti forró érzemények. Amint az apám meghalt, kiváltam a szüleim kötelékéből, s korai nősüléssel igyekeztem új családot teremteni magamnak. Sajnos, az első feleségem sem állt jól fölmenőkből. Emiatt gyakran menekültünk le a szigligeti alkotóházba, hamarosan hármasban, a lányunkkal, ott töltöttük az egész év végét, karácsonyostul, szilveszterestül. Így nem annyira föltűnő, hogy voltaképpen sehol nem vár minket rokoni kör s terített asztal.

Úgy döntöttem, hogy a barátok többet érnek, mint a vér szerinti családtagok. Ez sok mindent megoldott, néha a szilvesztereket is, de a karácsony megmaradt a mélabú és a kesernyés emlékezés időszakának. Volt azonban egy, amelyikről azt gondoltam, jó lesz. Társaságunk valamelyik hangadója éppen új lakást kapott, egy szinte aznap átadott épületben, ahol sem a víz nem folyt, sem az elektromosság nem érkezett meg – még. Ettől azonban a türelmetlen és kalandvágyó fiatal lakók beköltözhettek a nekik juttatott ötven-hatvan négyzetméterekbe. A távfűtést aznap kapcsolták be, erről nem tudván vittünk kis hősugárzókat. A házigazdák tucatnyi gyertyát gyújtottak meg, amitől erőt vett rajtunk az ünnepi hangulat, december huszonharmadikát írtuk, azaz pergettük le a lassan időszerűtlenné váló naptárakban. Mindez a hetvenes évek elején történt.

Az esszük-amit-hoztunk elv alapján a konyhapulton készültek a szendvicsek, akkori szokás szerint vékonyra szelt zsúrkenyérből, rá némi vaj, szelet sajt vagy párizsi, aminek a közepéről nem hiányozhatott az odacsöppentett Piros aranyból egy kukoricaszemnyi. E tubusos ételízesítőt a többség nem bánta, csak én utáltam, mert kevéssel azelőtt Kalocsán voltam katona, s ott gyártották. Ez mellékes ténykörülmény. A fontos az, hogy a gyertyák lobogása miatt valamiféle áhítat vett rajtunk erőt, valószínűleg a poharazgatás is ráerősített. Kezdődött az építőtáborokban és iskolai kirándulásokon megszokott énekelgetés. Keveredtek a kor giccses slágerei – reszket a hold a to-ó vizén – a mozgalmi dalokkal – a bela csau bela csau bela csaucsaucsau –, némi Beatlesszel és Illéssel. Örültünk egymásnak, és annak, hogy lám, bármilyen reménytelen, hogy mi, többiek valaha kikeveredjünk az albérletek nyirkos hálójából, ez a barátunk lakást kapott, éljen, éljen!