Nem szoktam álmodni. Azt mondják, ez nem igaz. Mindenki álmodik. Akkor én nem szoktam emlékezni az álmaimra. Fáj is. Mintha valami fontosból kimaradnék. De ma hajnalban ránéztem az órára – az a régi utazó vekker, amit háromnaponta fel kell húzni, és ha felhúzom, akkor eszembe jut Paula, mert tőle kaptam, ő meg egy bogaras öregembertől – szóval ránéztem az órára, negyed ötöt mutatott. Ittam néhány korty vizet, visszahanyatlottam és onnantól boldog voltam. Mint előtte, alvás közben. Mert most emlékeztem mindenre, amit álmodtam. Sokáig feküdtem még lecsukott szemmel, hagytam, hogy valóságba forduljon az éjszakai látomás.
Most itt ülök fürdőköpenyben, a mezítlábamat pokrócba csavartam, mert mínuszoknál már húz az ablak és még frissiben próbálom elmesélni. Bár ahogy nekikezdek, tudom, úgy, ahogy volt, az lehetetlen.
