Hű, de feldobott vagy! Olyan jó ilyen napsugarasan látni Téged!

Ilyenkor mindig jól vagyok. Tudod, készülök a nagy utazásra!

Vajon hova? Párizsba? Rióba? Indiába?

Másfajta utazásra!  Utazom a szerepeimmel más korokba, helyszínekre, jellemekbe, szituációkba! Felmegy a függöny, és akkor derül ki, hogy aznap éppen mi vár majd rám. Hogyan áll össze minden: a darab, a szerep, a partnerek, a közönség, és ott akkor kerekedhet belőle egy örömteli luxusutazás, vagy ha éppen nem áll össze valamiért, akkor majd zötyögünk valami vicinálissal…

És mindkettő mindenképpen élmény lesz, tanulsággal egybekötve.    

Neked különös érzéked van ahhoz, hogy mindenben megtaláld az örömet, a jót?

A járvány miatt a színház nagyon rapszodikusan vagy sehogyan sem létezhetett. Még tart a járvány, de játszunk, ami nagy felelősség és ajándék egyben. Öröm, hogy egyáltalán lélegzik és még működik, hogy színházat csinálhatunk, a nézőink pedig kíváncsiak ránk. Végre újra együtt, vagyis jelen lehetek a csapattal és csinálhatom azt, amit szeretek: játszani! Ez a különös érzék valószínűleg alkat kérdése is. Minden helyzetben keresem a jót és az örömet is. Szerintem a kulcsszó a derű! Hogy a nehéz helyzetekben vagy csak a fásult, szürke mindennapokban is keresel valami apróságot, legyen az egy illat, amit még sohasem éreztél… Rácsodálkozol valamire, ami jó érzéssel tölt el, vagy szerzel egy tapasztalatot, ami eddig még nem volt a tiéd, de most már nem veheti el tőled senki. Csak pillanatok, másodpercek, de ezekből a mozaikokból áll össze az élethez-hangoltságunk. Ez segít a napi borzalmak, a fájdalom és a kiszolgáltatottság ellen felhúzni egy védőburkot. Nem szemellenzőt.

És hogyan tudod ezt a burkot megteremteni?

Biztos, hogy nem a közömbösség a megoldás az életproblémákra. Sokszor szórakoztatom magamat, kitalálok játékokat. Csinálok valami rituálét az előadás előtt vagy után. Meg aztán szeretem a Radnótiban az embereket, egyszerűen csak örömet szerez, hogy bejöhetek hozzájuk, megölelem a másikat, hogy pusztán velük lehetek, az már öröm. Ebből töltekezem. Annyi minden jó vész el a mai világban. Hagyjuk, hogy szavak, emberi kapcsolatok kihűljenek, kiüresedjenek. Nem kell hagyni, mert különben mi marad? Meg az sem utolsó, ha az ember jóban van magával, és szeret egyedül is lenni, pozitív magányban.