1982, Mentőzés

Egyfajta eljegyzés volt az életemben, amikor először betettem a lábam az Országos Mentőszolgálathoz. Nagyon régóta tartó jegyesség ez a sürgősségi ellátással. Ha mentőzésről van szó, vagy az első hónap után azt mondják, köszönöm, ebből nem kérek, vagy örök szerelem lesz. Számomra örök szerelem, ma is dolgozom a mentőszolgálattal. Előbb mentőápolóként, -tisztként, -orvosként, most pedig már jó pár évtizede szakorvosként csinálom, és hihetetlenül büszke vagyok azokra a kollégáimra, akikkel együtt dolgoztam és dolgozom. Fantasztikusan jó csapat, minden tiszteletem az övék. Főleg a szakdolgozókat illeti különös megbecsülés, ők ugyanis olyan bérért dolgoznak, ami finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után.

A mentőzés örök szerelem

1997, Édes teher

Megszületett a fiam. Azt gondolom, amikor az ember szülővé válik, az örökre megpecsételi a sorsát. Bárhová kerül is a gyerek, bármi lesz is belőle, az iránta érzett felelősséget onnantól örökké magunkkal hordozzuk. Ez édes teher.

1998, Eljegyzés a toxikológiával

Amikor elkezdtem a Péterfy Sándor utcai kórházban dolgozni, az gyakorlatilag meghatározta az életemet, és eljegyzett a toxikológiával. Persze ettől én még alapvetően sürgősségi orvos vagyok, hiszen a toxikológia a sürgősségi orvostan része. Bélyeg ez, amit magamon viselek. Szoktak a nemzet toxikológusának is szólítani – bár ezt nem nagyon szeretem –, mert toxikológiai témákban elég sok mindenről nyilatkozom. Utóbbi viszont nincs ellenemre.