Az Apatigrisből és az Eldorádóból is ismert Sztarenki Pál színész, rendező, direktor 1988-ban szerzett diplomát. Számos szerepet eljátszott, Kaposváron, a főváros több teátrumában, Zalaegerszegen, és most a budapesti Pinceszínházat igazgatja. Sikeres, ambiciózus hatvanas, tele energiával, tervvel, mégis azt mondja, mindennél büszkébb lányaira, Dórára, a színésznőre és a New Yorkban élő Lucára.

Dóra huszonegy évesen, egyik napról a másikra szinte berobbant a művészvilágba. Mit érzett apaként?

Kimondhatatlan büszkeséget és némi félelmet. Azt, hogy beválogatták szereplőnek a Terápia című sorozatba, a nagyágyúk közé, ahol ő volt az egyetlen nem profi színész, óriási dolognak tartom. Fantasztikus lehetőség volt, hatalmas palló vagy ugródeszka. Vizsgafilmekhez kerestek lányokat az egyetem rendező szakos végzősei, így Dodó is bekerült a regisztrációba, majd onnan a Terápia szereplőválogatásába.

Mi lehet a titka?

A természetessége. Ő nem játszik, ő az, akit alakít. Neki nem volt színészi iskolázottsága, nem élt eltúlzott gesztusokkal, őt szereti a kamera. Több rendező – Gigor Attila, Koltay Róbert, Verebes István, Ragályi Elemér – rácsodálkozott, mennyire jó, és egyre többen hívták a filmjeikhez. Csak azután jött a színház.

Az ön színészi pályának hol, mikor volt a csúcsa?

Egyértelműen Kaposváron. Ott színészóriásokkal, a legkiválóbb rendezőkkel dolgozhattam, rengeteget tanultam tőlük. Emlékszem, Dodó kicsi volt, sokat ült Molnár Piroska és Lázár Kati ölében.

Korán megszokta a színházat?

Igen, tudta, mi az, mondogatta, apának az a munkája, hogy játszik. De ő nem úgy volt színházi gyerek, mint azok, akiknek apja, anyja ott dolgozik, és cipelik a próbákra. Ő sok mesét nézett, hallgatott, és mert kíváncsi gyerek volt, kérdezett. Négyéves lehetett, amikor a Micimackó kalandjait néztük filmen, és egyszer azt kérdezte: apa, te ismered Bagolyt? Mondtam, igen, és fölhívtam a magyar hangját, Verebes Istvánt. Fél órát beszélgettek. Kaposváron is játszottuk a Micimackót, Dodó többször megnézte, én Tigrist alakítottam. Aztán egyszer az utcán elkezdett kiabálni: Nézd, apa, ott a Kanga! És szaladt Lázár Katihoz. Elvarázsolta a színház.

Mégis táncosnak készült.

A Táncművészeti Egyetem néptánc szakán végzett. Pici korától mozgékony, lábujjhegyen járó, állandóan szereplő gyerek volt. Korán járattuk balettra, jégtáncra, tornára, néptáncra, aztán beleszeretett ebbe a világba. Persze amikor eljött a pályaválasztás ideje, le akartam beszélni a táncospályáról.