A pankrátorgála fél hatkor indul, de már fél négykor hosszú sor kígyózik az újpesti sportcsarnok előtt. Bent a nézőtér melletti standokon a bunyósok arcával díszített pólóktól a poszterekig minden kapható.

‒ 2010-ben, az első gálán még rettenetesen amatőrök voltunk ‒ idézi fel a Hungarian Championship Wrestling elnöke, Turger Dávid, aki Renegade művésznéven harcol. ‒ Három meccset terveztünk. Az elsőt vagy negyven percig húztuk. Utána bementünk az öltözőbe, és örültünk magunknak. Fél óra múlva valaki megkérdezte, hogy ha mind itt vagyunk, akkor ki van a ringben. Ekkor döbbentünk rá, hogy fél órája nincs műsor, a közönség az üres szorítót nézi. Ma már a negyvenfős stábbal az este minden percét gondosan megtervezzük.

Dávid szerint a műfajjal kapcsolatos leggyakoribb tévhit, hogy a pankrációt igazi verekedésnek akarják eladni.

– Ez egy performansz, egy történet a jó és a rossz küzdelméről, amiben ugyanúgy elcsattannak pofonok, mint a színházban – mondja. – De mi a show-ba tényleg beletesszük a testünket, tényleg megütjük egymást, tényleg egymásra ugrunk. Amit látsz, az igazi. A műsor után jegeljük sajgó testrészeinket az öltözőben, és napokig fáj mindenünk.