Még a múlt nyáron egy kétgyerekes Instagram-ismerősöm valahogy megoldotta, hogy egyedül utazzon el egy hétre Ciprusra, fellélegezni a napi rutinból. Ez volt az első alkalom, ezt le is írta a képei alatt – bocsásson meg neki a világ. Mindenkinek úgy tűnhetett, jó oka lehetett rá, hiszen nagy bátorság így kiugrani a verkliből és látszólag csak saját magára gondolni. Valójában a jó ok „csak” az volt, hogy egy kicsit megtorpanhasson, és madár (Ciprus)-távlatból ránézzen az életére.

Természetesen már a repülőn lelkifurdalás gyötörte, de miután napjában minimum tízszer beszélt a férjével és a gyerekekkel, pár nap után megnyugodott, és a telefonálások közötti időben jól érezte magát. És valóban az történt, amit várt: kipihente magát, feltöltődött, megállapította, hogy hálásnak kell lennie mindazért, amije van, aztán hazautazott.

Viszont mégsem tudott visszazökkenni a hétköznapokba, mert valami szöget ütött a fejében. Mégpedig az, hogy szép, szép az életük, de talán élhetnének másképp. Mert bár úgy tűnt, minden életfejezetük organikusan következett, épült az előzőből, és nem is történhetett volna másként, ám ő valamiért arra akart mindenáron visszaemlékezni, milyen életet vágyott magának tizennyolc évesen. Szereti-e még azt az ideát, és vajon az elképzelt és a valós élet köszönőviszonyban van-e egymással. Itt tart most, őrlődik, feszült, és semmitmondó dolgokon vitatkozik a férjével, akit egyébként teljes szívéből szeret – próbál rájönni, mi lehet a hiányzó láncszem.

Teljes bizonyossággal 

Ha éppen nem egy hasonló témájú motivációs könyvet kapunk ajándékba, a szabályos élet megkérdőjelezését kiválthatja egy utazás, esetleg a negyvenedik-ötvenedik születésnap, megfűszerezve némi életközépi elbizonytalanodással, vagy kisebb-nagyobb trauma is.

Akad, aki ennek hatására elválik, munkahelyet vált, ötven, ötszáz vagy ötezer kilométerrel arrébb költözik, eladja a házát, vagy értekezletre járó, elegáns, decens nőből bohém stílusú, a földi hívságokra másképp tekintő jógaoktató lesz – mert mintha erre vágyott volna kamaszkorában. Ha minden jól megy, a nagy változtatásokra az önismereti utazás végén szánjuk rá magunkat, úgy, hogy teljesen biztosak vagyunk benne, hogy akarjuk, és így nem járnak katasztrofális következményekkel.