Premier volt a színházban, ott kóboroltam a kulisszák mögött, amikor egyszer csak megragadott grabancomnál a társulat ünnepelt csillaga, és berántott az öltözőjébe. Én tétován álltam egyik bálványommal szemben, öt perccel a kezdés előtt, ő viszont határozottan rám szólt: Rúgj fenéken! Márminthogy én a művésznőt, ahogyan tetszett mondani? – habogtam, gondolván, biztosan félrehallottam a szavait. De nem, ő közbevágott: Nem érted?! Rúgj fenéken! Hogy én őt? A nemzet művésznőjét? Te jó ég! Fogtam magam, és a lábammal hátulról megérintettem, amilyen finoman csak lehet, de a művésznő rám förmedt: Nem érted? Rúgj úgy fenéken, hogy éhen haljak a levegőben! Premier előtt ezt muszáj! Az más. Ha muszáj, akkor muszáj, és kapásból úgy fenéken billentettem, hogy a falig repült. Na, jó! – lelelkendezett. – Így már színpadra léphetek! – mondta, és már indult is a nagy premierre. Más szerelmes leveleket, virágcsokrokat küldözgetett neki, leborult a lábai elé – én pedig… Így ismerkedtem meg a színművészet egyik királynőjével, a csodálatos Udvaros Dorottyával. Öltözőjébe azóta sem teszem be a lábamat, most is egy nyüzsgő folyosón ülünk le. Nemsokára tévériport is készül vele.

Eddig nem mertem megkérdezni, de honnan van ez a fenéken rúgás?

Mindig is volt. Így kell jó előadást vagy sok sikert kívánni. Szerintem ezer éve szokás. Még nem találkoztál vele?

Voltam már Törőcsik Mari, Gobbi Hilda, Ruttkai Éva öltözőjében is premier előtt, de náluk fel sem merült.

Még nem kérte tőled senki?

Nem, és akkor egyszer csak jöttél te. Ezért is frappírozott kicsit.

Lehet, hogy ők másként oldották meg. De, ha akarod, szívesen beajánllak.

Nem, kösz, egyelőre megvagyok enélkül is. Majd szólok.

Nincs kétségem! Két hete folyamatosan rágod az én fülemet is.