Édes jó Jézuska…! – így kezdődik a levél, amelyet egy Ilonka nevű kislány írt a századfordulón. A kis Tanner Ilona, ismert nevén Török Sophie, felnőve Babits Mihály felesége lett. Az ő kéziratos hagyatékával dolgozik éppen Méry Tünde. Az asztalon két ceruza, kis kerek pecsét és sok félbehajtott karton, amelyeknek itt pallium a nevük. Ezekbe rendezik a hagyaték lepecsételt darabjait, jelzettel látják el őket, ez alapján építenek belőlük nagyobb rendszert. Ez a levélke is a hagyaték része, más, immár felnőttként írt levelek, jegyzetekkel ellátott levonatok mellett. A dobozok még préselt virágot, ruhaskicceket is rejtenek.
– A szöveg hátuljára pecsételünk, olyan helyre, hogy ne lehessen belőle kivágni – hajtogatja szét a levelet a nemzeti könyvtár bölcsész végzettségű fiatal munkatársa, akinek még egy Ady-kézirat hátuljára is volt lehetősége pecsétet nyomni.
Kesztyűs kézzel
Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába jöttünk a budai Várba. A patinás Apponyi-teremben nézegetjük a kedvünkért kikészített kincseket, szemben az alapító, Széchényi Ferenc mellszobrával. Több mint másfél millió dokumentumot őriz csak a kézirattár, köztük a magyar kultúra felbecsülhetetlen kincseit: a Himnusz kéziratát, legkorábbi nyelvemlékeinket, a Pray-kódexet, a magyar kódexállomány túlnyomó többségét, Anonymus Gesta Hungarorumát és Mátyás fennmaradt corvináinak jelentős részét. A gyűjtemény legrégebbi darabja egy időszámításunk előtt 3500 körül keletkezett egyiptomi halottaskönyv töredéke. A 19. században egy magyar utazó vásárolta meg az alexandriai piacon, hazahozta, és a könyvtárnak ajándékozta. Ezeket is szívesen megnéztük volna, de sajnos nyomósabb ok kell, hogy előhozzák őket biztonságos helyükről. Egyébként, ha vendég érkezik az épületbe, és a kedvéért elővesznek egy értékes dokumentumot, vagy kiállításba kerül egy anyag, mindig jelen kell lennie restaurátornak is.
– Mi mondjuk meg, hogyan lehet kiállítani a műtárgyakat, milyen fényt, hőmérsékletet, páratartalmat igényelnek – magyarázza az állományvédelmi csoport koordinátora, Péterfi Gyöngyvér, és fehér pamutkesztyűt húz, azzal nyitja ki a 17. századi erdélyi viselettörténeti könyvet, amelyben színes képeken örökítette meg a szerző a bojárok, fejedelmek, szász leányok és szerzetesek öltözékét. – Jelen vagyok a fotózásokon is, bár ma már a fotósok nagyon körültekintőek. Nem elég arra figyelni, hogy egy érzékeny dokumentum rövid ideig legyen megvilágítva, már tudjuk, hogy a hirtelen fényterhelés is árt. Például a szkennelés sokkja megtörheti egy erősen lebomlott savas papír cellulózrostjait, kifakíthatja a színeket.
