„Kapitány, kapitányom!” – ő volt az első diák, aki a Holt költők társasága című film végén a padra állva lázadt, és e „kapitányozással” Hawke karrierje már sínre is került, pedig alig volt még nagykorú. Aki még emlékszik az X generáció filmjeire – mint a Pop, csajok, satöbbi, a Facérok és társaik –, biztosan emlékszik arra is, hogy a Nyakunkon az élet jóvoltából Hawke lett e nemzedék egyik reklámarca. Hamarosan első regénye is megjelent, és még ekkor is távol volt a harminctól. Ez már sok volt a cinikusoknak, akik csupán egy újabb hollywoodi süvölvény egotripjét látták írói ambíciójában. Három regénnyel később azonban már köztudomású, hogy Hawke íróként sem utolsó, filmes pályája pedig ennyire sem szorul védelemre. Van két Oscar-jelölése színészként és kettő forgatókönyvíróként, függetlenfilmekben (Mielőtt felkel a Nap és a folytatásai) éppúgy otthon van, mint nagy költségvetésű kasszasikerekben (Kiképzés) és tévésorozatokban (The Good Lord Bird). Repertoárjában szerepel western, horror, romantikus komédia, és ne feledjük – mert a Hawke-rajongók a fejünket veszik – a Gattacát sem. A sci-fi forgatásán ismerte meg későbbi exfeleségét, Uma Thurmant, és ezzel vissza is tértünk új regénye, A sötétség ragyogó sugara világához. Említettük, hogy mindezek mellett rendezett filmet, színdarabot, játszik színházban is, és e sorok írójának magyarketteséért is részben ő felelős? A sokoldalú sztárral telefonon beszélgettünk.
***
William Harding, A sötétség ragyogó sugarának főhőse felbukkant már az első regényében is. Ön huszonhat éves volt, amikor a Mi a gond velem? megjelent, azóta eltelt egy negyedszázad. Mikor olvasta utoljára az első könyvét?
Nagyon rég nem olvastam újra egyben, de egy-egy részlete az idők során elém került. Tudja, vannak karakterek, akik elkísérnek. Ilyen Jesse és Céline is, a Mielőtt-trilógia szereplői. Amikor a Mielőtt lemegy a Napot és a Mielőtt éjfélt üt az órát írtuk, sok olyan szöveg előkerült, amikről azt gondoltam, amikor itt-ott hallottam őket, hogy igen, ezek Jesse vagy Céline szavai. Mintha születne egy szelleméned, a saját lényed egy változata a filmbéli alakodban él tovább. William Harding is egyike a szellemalakjaimnak. Egy hang, ami olykor szól hozzád. Az első regényemből leginkább az maradt meg bennem, hogy noha egy William nevű fiatal színész a főszereplője, igyekeztem elkerülni, hogy magáról a színészetről beszéljek. Ezúttal viszont épp ezt szerettem volna William alakján keresztül megmutatni: a szakmát. Erről akartam írni egy könyvet, ezt a kihívást tűztem magam elé.
Williamből mostanra filmsztár lett, akinek épp összeomlóban a magánélete: válófélben van, mert megcsalta a feleségét, két gyermeke rocksztár édesanyját, a bulvársajtó másról sem ír, miközben ő a IV. Henriket próbálja a Broadwayn. Azzal, hogy egy színészt tett meg a regény főszereplőjéül, sokan önnel fogják azonosítani Williamet. Más lenne a helyzet, ha William például ügyvéd lenne…
Persze, megtehettem volna, már ha azon aggódnék, ki mit gondol és ki mit mond, de abból még nem született igazi irodalom, ha az ember azon rágja magát, hogy jaj, mit szólnak majd mások. És hát az égvilágon semmit sem tudok arról, milyen ügyvédnek lenni. Vannak nálam sokkal avatottabb írók arra a feladatra.
