1.rész

A sötétség, valamint a hosszú téli esték jegyében, a kisebb-nagyobb betegségek miatti kényszerű ágyban maradások (ha még létezik ilyen) alkalmával több lehetőségünk nyílik arra, hogy meséljünk a gyerekeinknek, és különösen fontos, hogy élőben mondjunk mesét. Erről nem lehet eleget beszélni.

„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul a saját lelkében olvasni” – írja Bruno Bettelheim, a világszerte ismert gyermekpszichológus A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című remek könyvében. 

Manapság sokféle vita, ajánlás szól arról, milyen mese a legjobb, mi való, mi nem egy bizonyos korú gyereknek. És itt előjönnek a legdivatosabb, a legjobban futó mesék is. Tapasztalatom szerint mindez inkább elbizonytalanítja, mintsem hogy eligazítaná a szülőket. Belekapnak ebbe, belekapnak abba, legtöbbször egy szempont marad irányadó: gyors, azaz rövid legyen.

Pedig itt is érvényes a tanács: érjünk rá! És ne féltsük a gyerekeinket se a hosszabb-rövidebb klasszikus, se a népmeséktől. A mai, úgynevezett trendi meséktől annál inkább.

Jó tudni: a szülők elkötelezettségétől és vérmérsékletétől függően egy másfél-két éves gyerek már nyugodtan az ölünkbe ültethető, és a kedvenc képes könyve lapozgatásával szoktathatjuk (szocializálhatjuk) a mesehallgatásra. 

Fontos tudnunk, hogy egy gyereknek – noha sokféle, meglepően fejlett készséggel születik – a kultúránkhoz illeszkedő számos viselkedésformát meg kell tanulnia. Talán itt, a meséhez szoktatásnál kezdődik az, hogy ha egy másik ember beszél, figyelünk rá, és egy kicsit csendben maradunk. Persze az odaültetést, az odafigyelést kezdetben csak percekben mérjük. Lassan kicsivel mindig több lesz. Bevonjuk a gyereket a képes mesekönyvbe, a „kereséses olvasásba”. „Hol a róka? Hová bújt ez a félénk kiscica?” Ahogy az ilyen játékos mesélés hosszabbodik, fokozatosan megtanulja a kicsi gyerek, hogy figyeljen a szövegre is. Ez aztán már a középső csoportos, nagy csoportos gyerekeknél lesz igen fontos, hiszen egy-két év múlva az iskola meglehetősen zajos hátterében a felnőttre, a tanítóra kell figyelniük.