Újságíróként megtanultam, hogy nincs rossz kérdés. Olyan kérdés van, amit mondjuk egy interjúalany rossznak vagy értelmetlennek gondol. Ilyen helyzetben az emberiség két részre oszlik: az egyik (nagyobbik) része igyekszik együttműködni az újságíróval, kitalálni, hogy mire is gondolhatott, amikor a kérdését feltette, és megpróbál válaszolni rá. Az interjúalannyá váló emberiség másik (kisebbik) része nem együttműködő, ami rendkívüli kellemetlenségeket rejteget az újságíró számára. Mivel pontosan tudom, hogy ez utóbbi milyen pocsék érzés, ezért megkérdezettként igyekszem teljes mértékben együttműködő lenni. Elvégre minden kérdés mögött, legyen az bármilyen értelmetlenül vagy érthetetlenül is feltéve, valódi probléma bújik meg, ami lehet, hogy a kérdező előtt is rejtve van, ezért nem tudja azt a megfelelő formában megfogalmazni. Vannak viszont kérdések, amelyek meghaladják az egyszeri interjúalany képességeit, mint például az itt következő:
– Tati, te kaptál már el olyan betegséget, ami halálos? – szegezte nekem Berni a minap a kérdést, és nekem azonnal lázasan pörögni kezdett az agyam, hogy vajon mire is gondolhatott.
– Hát, édesem, nem… Hiszen látod, még élek.
– Jaj, nem úgy értem, hanem hogy volt-e már olyan betegséged, amibe bele is lehet halni!
– Hát, ha jobban belegondolok, tulajdonképpen bármilyen betegségbe bele lehet halni, egy egyszerű megfázásba is, csak vannak betegségek, amelyekbe többen, és vannak, amelyekbe kevesebben halnak bele.
– És van olyan halálos betegség, ami a te gyerekkorodban még létezett, de azóta kiirtották?
– Hm, hadd gondolkodjam… igen, van.
– És tudom is, hogy melyik, nemrég beszéltünk róla az iskolában – vette gyorsan vissza tőlem Berni a szót –: a fekete szeplő!