A nyár legmelegebb napján kaptattunk a Vértesben, egyre feljebb. Összeborultak a fák az út felett, és az alkonyi napfény zöld alagutat festett az autó fölé. Aztán nemsokára elképesztő kis faluban lassítottunk: Vérteskozma a világtól elzárt piciny meseszeglet; hosszú, sváb parasztházai között kristályosan rezeg a lelassuló idő. Radisics Milán udvarában vagy nyolcvan érdeklődő ülte körbe a hatalmas kivetítőt. A fotós pedig bő két órában mesélt arról a kalandról, hogyan lett 2021-ben egy nőstény róka az egyik legfontosabb élőlény az életében.
Egy róka mind felett
Roxy – merthogy később ezt a nevet kapta – másfél óránként bukkant fel a kertben. Valószínűleg ennyi idő kellett ahhoz, hogy körbejárja vadászterepét – ebbe a körbe pedig beletartozott Milán portája is. A férfi ekkor már ismert természetfotós volt, érdeklődését pedig azonnal felkeltette a lassan háziasodó vadállat. És mivel a koronavírus-járvány miatt egyre több időt töltött a hétvégi házban, fényképezni kezdte. Először csak a gépet helyezte el, és legfeljebb némi eleséget csempészett a róka útjába. De ahhoz, hogy jó kép készüljön, később egész kis installációkat, különös építményeket kellett kitalálnia. Nem beszélve a világításról: állványok, lámpák sűrűjében készül egy-egy olyan fotó, ami egyébként „természetesnek” hat – ám az objektív mögötti környezet olyan, mintha egy filmforgatás kusza kulisszái mögé nyernénk betekintést. Főleg, amikor Roxy a szaunamedencéből lefetyel – víz alatti kamera, és állvány, hogy a róka jobban elérje a felszínt –, vagy amikor Milán azt akarja megmutatni, hogy miután az állat világra hozta a kölykeit, a hasáról kitépkedi a szőrt, hogy azzal bélelhesse ki a kotorékot, és hogy a kicsik könnyebben hozzáférjenek az anyatejhez. Egy jó kép megszületéséhez az kell, hogy mindent megtanuljon a rókáról, na meg egész hónapnyi fejtörés, barkácsolás és türelem. A közönség tátott szájjal figyel a mókás történetekre, de a drámára is. Amikor például a rókavárnál várta a fotós Roxyt, de róka helyett borz jött, és meg is gyilkolt egy kölyköt. Roxy a drámát fejben összekötötte az objektív csillanásával – hosszú mélypont következett ezután fotós és modell kapcsolatában. Most már szent a béke, de a fotózás heve alábbhagyott.
– Roxy azóta szépen visszatért a téli időszakba – mondja Milán. – Naponta többször jön a kölykével, ami nem is kicsi már, hanem kifejlett állat, és harcol vele az ételért. De már nem fotózom: úgy érzem, körbeért a történet.
A róka a szabadságról, a szabad döntésekről is sokat tanított a fotósnak. – Ha nem jött, legszívesebben letoltam volna, mint az ember a párját: nem jelentkeztél egész nap, mi van, már nem szeretsz? Roxy függőséget okozott, és rájöttem, hogy ez a függőség csak nálam alakult ki. Egy este például nem nyolckor, hanem kilenckor bukkant fel, és én szinte pánikba estem. Aztán rájöttem, hogy én elvárást támasztok felé, ő meg egyszerűen éli az ösztönös életét. Olyan ez, mint egy mérgező szerelem. A másik fontos dolog, amit tőle tanultam, hogy ügyesen tágítja annak határait, meddig megy bele egy-egy veszélyes helyzetbe, csak hogy hozzáférjen például az élelemhez. Hihetetlen ez az alkalmazkodókészség: engedni kell néha, hogy bizonyos célokat elérj, és az egón is muszáj csiszolni. Mi azt gondoljuk magunkról, hogy szabadok vagyunk, holott szerintem Roxy sokkal szabadabb nálunk.
Hosszú hetek barkácsolásának eredménye: Roxy a kerti medencéből iszik
