– Játszunk tűzoltósat? – kérdeztem a minap kiskamasz lányomtól, mert vicces kedvemben voltam.
– Jó, játsszunk, hogy kell?
– Hát úgy, hogy te égsz, én oltalak.
– …Tati, nem áll jól neked, ha fiataloskodva akarsz beszélni.
Nem nyerte el a lányom tetszését, hogy a korosztálya nyelvén próbáltam megszólítani (legalábbis, amiről azt hittem, hogy a korosztálya nyelve). Családunkra egyébként sajnos jellemző, hogy nem mindig találjuk el a kommunikációs helyzetnek leginkább megfelelő hangvételt. Az egyik fiam az általános iskola legelső osztályának legelső óráján úgy ismerkedett meg a tanító nénijével, hogy megkérdezte tőle, akar-e szilvásat játszani. – Hát azt meg hogyan kell? – kérdezett vissza kedvesen mosolyogva a tanító néni. – Hát úgy, hogy én ütlek, te kékülsz – felelte, és ezzel meg is alapozta kettejük viszonyát az elkövetkező négy évre.
Visszatérve rám, szóval én időnként elfelejtem, hogy hol is van a helyem. Előfordult például, hogy felvettem az egyik fiam pólóját, amit a feleségem véletlenül az én ruháim közé rakott. (Mióta megnőttek a fiúk, és lassan mindenki hasonló méretet hord, a holmik nagyon furcsán tudnak csoportosulni: van, akinek annyi alsónadrágja van, hogy nem fér be a fiókjába, míg másnak egy sincs; egy másiknak rengeteg a zoknija, miközben a pólói vészesen megfogyatkoztak; a harmadiknak – számára is értehetetlen módon – hirtelen rengeteg pólója lett, de a pulóverei eltűntek, és így tovább, a dolgok valahogy képtelenek egyenlően eloszlani az entrópia törvényének megfelelően.) A legnagyobb felháborodást nem is az váltotta ki, hogy elbirtokoltam valaki másnak a holmiját, egy nagycsaládban előfordul az ilyesmi. A legjobban azon voltak kibukva, hogy egy olyan ruhadarabot vettem fel, ami nem nekem való. És itt most ne valami ízléstelen/poénos/amorf rajzolatú ruhadarabra tessenek gondolni, hanem egy közönséges sötétkék pólóra, amin volt egy néhány centiméteres jel. Az az ítélet született, hogy ez a jel nem való nekem, mert – túlzottan fiatalos. És hogy az miért baj, ha én fiatalos szeretnék lenni? Hát csak azért, mert béna.
