Szerettem volna meglepni a szüleimet. Ha megjelenik az interjú, odaállítok majd a Nők Lapjával. Kíváncsi vagyok, hogyan reagálnak… Kedvelem az ilyen kis titkokat. Jó érzés, amikor az ember vár valamire, és sokáig magában kell tartania, aztán meglátja, milyen hatást kelt…

Mint az Amélie csodálatos életében?

Igen. Szeretem az ilyesmit.

De az Amélie lassú film, veled meg gyorsvonati sebességgel történnek a dolgok.

Tudom. De mintha még nem éreztem volna meg a súlyát… vagy csak próbálom nem megérezni.

Hogy ugrik egy fiatal lány fejest a popszakma közepébe?

Világéletemben kapcsolatban álltam a zenével, de sosem terveztem el, milyen mélyre akarok hatolni benne. Ám az élet úgy hozta, hogy mintegy magától jött ez az egész  – szóval tényleg csak kapkodom a fejem. Koncertek, felkérések, interjúk, díjak… velem csak úgy megtörtént mindez. Ugyanígy kezdődött: meglepetésszerűen megkeresett egy zenész, a Fran Palermo frontembere, hogy lépjek fel előttük az A38 Hajón. Ő csak az Instagramra kirakott egyperces kis videókon látta, ahogy énekelgetek. Ennyi elég volt neki, hogy arra jusson, jó lenne, ha előttük zenélnék. Ez decemberben történt, és két hónapra rá egy negyvenperces szettel kellett kiállnom a színpadra. Akkor egyébként éppen OKJ-s grafikusképzésre jártam, de miután megkaptam ezt a lehetőséget, úgy voltam vele, itt a vége. Ki is léptem, és két hónapon át – nagyon-nagyon izgulva, kicsit szorongósan, éjszakákba nyúlóan – készítettem a muzsikákat. Végül telt házas lett a koncert – pedig azelőtt sosem léptem fel egyedül. Ugyan volt egy zenekarunk a gimnáziumban, alternatív pop stílusban játszottunk, de az azért más volt. Ez itt viszont nagyon is sorsszerűnek tűnt – miközben a produkcióm szerintem annyira nem is tetszett a közönségnek. Néhányan táncoltak, de az első sor mozdulatlanul állt. Egy kicsit mintha furcsállották volna. De én csak kiszúrtam magamnak azokat a közönségből, akiken láttam, hogy nagyon élvezték. Ez erőt adott.

Maradéktalanul meg tudod mutatni azt, ami megszólal benned?

Amíg nem sikerül, nem adom ki a kezem közül. Előfordul olyan is, hogy leülök zenélni a stúdiómban, és órákkal később is úgy érzem, ebben semmi sincs, nem adja át azt, amit szeretnék. Ilyenkor abba is hagyom egy kis időre.