Szeretem ezt a levest, mert a narancslé megemeli és felfényesíti a cékla ízét, kiűzi belőle a földíz maradékát, könnyít rajta, a répa tartást ad neki, a gyömbér pedig ravasz erőt. Ragyogó, szinte cseresznyepiros leves az eredmény, egyszerre könnyű és tartalmas.

Három kisebb cékla kell hozzá (azt akartam írni, öklömnyi, de hát nekem kis öklöm van), hat kisebb vagy két nagyobbacska répa, egy hüvelykujjnyi gyömbér és két vérnarancs (az se baj persze, ha sima narancs – de a pirostól még szebb a színe). Először a gyömbért hámozom meg, aztán azzal a lendülettel le is reszelem hűséges reszelőmmel, kis vajon (vagy könnyű olíván) felteszem egy közepes fazékba, hadd illatozza be a konyhát, amíg gyorsan megpucolom és ujjnyi csíkokra vágom a répát és a céklát. Előbb a répa kerül a fazékba, szépen összekeverem a gyömbérrel, teszek rá még egy kevés olajat vagy vajat, megsózom, és szórok rá egy negyed kiskanálnyi cukrot. Hagyom, hogy közepes lángon párolódjon egy kicsit, aztán beleszórok a megpucolt három céklából kettőt. A harmadikat féltve őrzöm: ott hagyom a vágódeszkán (vagy ahogy én mondom: lapítón), abból lesz majd a levesbetét, ha majd eljutunk odáig.

Ha esetleg volna otthon héjában sült, netán héjában és sóburokban sült céklánk, akkor természetesen azt is használhatjuk, de előfőzött-vákuumozott céklával is működik a recept. Ám, ha elég kalandvágyóak vagyunk, kezdhetjük mindjárt céklasütéssel a levesfőzést; a megmosott céklát alufóliába csomagolva 180 fokon háromnegyed órát kell sütni, csomagolás előtt be lehet dörzsölni olívaolajjal. Vagy bedughatjuk a céklákat egy tepsi durva szemű sóba – lehet akár két-három kiló ilyet is tartani egy megfelelő szép nagy zacskóban vagy csatos üvegben, aminek az aljára egy fél bögre, gondosan konyhai törlőbe csomagolt rizst rejtettünk, ettől kevésbé tömbösödik össze a só. Ez sokszor felhasználható, a sóban sült cékla pedig fenséges köret, sőt akár főételként is megállja a helyét, mondjuk fokhagymás-vörösboros szilvamártással. (Ez egy másik történet – ez a jó a főzésben, minden ételben ott egy csomó másik lehetősége – érdemes főzés közben is elgondolkozni ezeken, így az ember elülteti a szívében a vágy csíráit, és majd, amikor akár évekkel később megvalósítja ezeket a vágyakat, akkor még jobban fog esni, és nagyobb örömet fog majd okozni az étel.)