Vámos Miklós kérdése:
Kedves VM, szerinted mi hiányzik leginkább az életünkből?
VM válasza:
Vannak emelkedett és fontos témák. Mindenekelőtt a béke. Jacques Prévert szívbemarkoló tömörséggel fejezi ki Barbara című (kamaszkoromban világhírű), azóta ritkán emlegetett szerelmes költeményében: MINŐ FASZSÁG A HÁBORÚ. A béke után következik a szeretet, az empátia, a tolerancia. Ha az egész világról beszélünk, ne felejtsük az élelmiszer és az ivóvíz hiányát sem. Ezeknek a valamelyest szakszerű kifejtése szétfeszítené az itt nekem jutó terjedelmet. Így inkább ugrom kevésbé életbevágó, de nekem fontos hiányra: a csönd. Elvi és hétköznapi értelemben. Már-már föl se tűnik, mekkora zajban élünk, ismét elvileg és a hétköznapokban.
Egy ideje érzékelem, hogy a barátaim – kortárs csoport és idősebbek – túl hangosan beszélnek. Szinte kiabálnak. Egymással és velem. Miért? Én a csönd barátja vagyok, lényegében születésem óta, és közismerten visszafogott a hangerőm. Méláztam már ennek az okán, tudok magyarázatokat, sorolhatom a zárkózottságomat, a gátlásosságomat, az (ál)szerénységemet, valamint hogy igyekszem kerülni a feltűnést. Ennek fényében viszont kérdés, hogy miért készítettem tévéműsorokat. A becsületes válasz: véletlenül. Azaz mert fölkértek. Mindegy, nagyjából húsz éve abbahagytam. Utána már csak írókkal társalogtam egy könyvesboltban, amit két kisebb tévé rögzített, nem én vágtam, én csak a beszélgetést vezettem, ezeket nem tekintem a saját műsoromnak.
Szóval, barátaim és ismerőseim hangosodását sokáig azzal indokoltam: túl akarják harsogni a zajkulisszát. Ámde mi van, amikor igazán csöndes térben is csinálják? Talán már annyira megszokták, hogy észre sem veszik? Másik lehetőség: valamiért mérgesek vagy haragszanak, arra rengeteg okot ad az életünk. Csöndesen reménykedtem, hátha nem rám. Mindeközben az is föltűnt, milyen gyakran kérdeznek vissza. Ajjaj… hm, egyre rosszabbul hallanak, azért növelik a hangerőt? Sajnos, igen. Kezdtek megjelenni a fülekben az idő múlásával arányosan kicsinyedő hallókészülékek. Ezzel párhuzamosan szaporodtak a szemüvegek. Gyakran több, egy a közellátáshoz, egy másik a vezetéshez. Akiknek régebben is volt, azokon az egyre vastagabb lencsék. (A kontaktlencséket csak az veszi észre, aki nagyon figyel. Például én.)
