– Tati, én biztosan covidos vagyok – jelentette ki Berni az egyik este.

– Milyen tüneteid vannak, édesem? Elment a szaglásod, folyik az orrod, köhögsz, memóriazavaraid vannak, esetleg izom- vagy végtagfájdalmaid? – kérdeztem.

– Egyik sem.

– Akkor mégis miből gondolod?

– Hát abból, hogy nem bírom nézni ezt a filmet, ami most megy.

A családon belüli médiahasználatról, illetve az ehhez kapcsolódó permanens küzdelemről már írtam korábban ezeken a hasábokon. Röviden összefoglalva, a lényege az lenne, hogy a médiafogyasztás ne elválasztó, hanem összehozó esemény legyen, hogy ne ki-ki a saját okoseszközébe bújjon, hanem egyszerre legyen jelen egy közös élményben. Erre kiváló alkalom a családi filmnézés. Nem mondom, hogy egyszerű megtalálni, ami egy tizennyolc éves fiúnak is tetszik és egy nyolcéves kislánynak is való, de előfordul, hogy sikerül. És az is, hogy nem. A tapasztalatom az, hogy a nyolcéves kislányok általában hálásabb közönség, nekik jóformán minden tetszik. Nem feltétlenül kell, hogy a történet összeálljon egy kerek egésszé, az élmény ettől függetlenül teljes lehet. Erre azt követően jöttem rá, hogy egy családi filmnézés után átbeszéltük a történteket, és amikor Bernit kérdeztük, ő mit gondol, csak annyit mondott:

– Azt hiszem, csak a lényeget nem értettem.