A kilencvenes évek elején Budapest lakosságának száma hízásnak indult. A fővárosban lehetett jól fizető munkát, fejlettebb iskolai és egészségügyi ellátást, szórakozási lehetőségeket találni. Budapest csalogató volt, és megnyerő – nagy vonzerőt gyakorolt a beáramlókra. „A Körúton túl minden vidék” – szólt a cinikus szöveg, amiből annyi mindenképpen igaz volt, hogy míg a főváros lüktető, európai metropolisz, környezete már nyugalmasabb, kevésbé mozgalmas terület. És ez a nyugodt övezet elkezdett egyre kívánatosabbá válni. Míg az ember húszévesen reggel szeretett hazajárni a bulinegyedből, mindene volt a bandázás és az élmények hajszolása, addig a késő harmincasok-negyvenesek már a friss levegőt, a csendet, a természetközeliséget preferálják, és szívesen termesztenek fűszernövényt meg saját paradicsomot a konyhakertben. A zöldövezeti élet igazi amerikai (magyar) álom, a megérkezettség jelképe. És miután Budapest túlzsúfolt is lett, megkezdődött a kiáramlás a fővárost övező településekre – az agglomerációba.

Fejlődés?!

– Az agglomeráció megtelt, mondják, de a helyzet sokkal rosszabb – írja munkatársunk, Hulej Emese a noklapja.hu-n megjelent jegyzetében. – Ami megtelt, abból vissza lehet venni, ám ami most történik, visszafordíthatatlan károkozás. A Budapest környéki békés kisvárosoktól elvették a csendet, a nyugalmat, azt az életformát, amiért jó volt Gödön, Szigetszentmiklóson, Pomázon vagy Szentendrén élni. Ingatlanbefektetők játszótere lett az erdő, a mező, még a patak is, miattuk vették el a kistelepülésektől a szabályozás jogát, azt a jogot, hogy a városok vezetői és lakói eldönthessék, milyen legyen az otthonuk. Ha még egyszer meghallom a fejlődés szót, a falnak megyek. Fejlődés?! A 21. század elején vagyunk! Már tudjuk, hogy nem a betonban van a jövő, hanem a fákban, a vízben, a levegőben! Jó lenne végre tudatosítani, hogy a kiköltözők, akik a természet közelsége miatt érkeznek, valójában a természet helyére költöznek. Akkor is, ha a telken hagynak valamennyit a természetes növényzetből, és nem azzal kezdik, hogy köveznek, gyepesítenek, tujáznak. Biztos vagyok benne, hogy a kiköltözők ugyanolyan emberek, mint az „őslakosok”. Jó életet akarnak maguknak és a gyerekeiknek, nyugalmat, közösséget, kertet. De egyre többen jönnek rá, hogy nincs nyugalom, nincs csend, a gyerekeiket pedig nem akarják felvenni az óvodába és a bölcsődébe, mert nincs hely. Reggel és délután a Facebookot kocsisorokról készült fotók lepik el, dühös kommentekkel, hogy már megint csak araszolva lehet Budapestről hazatérni Érdre vagy Leányfalura…”