Ha nem lenne a pandémia, Sophie Marceau egy kerekasztal-interjúra átalakított párizsi hotelszobában fogadná az összesereglett újságírók kérdéseit, és nem csak fogadná, minden bizonnyal meg is válaszolná valamennyit számos nagy nemzetközi filmben kipróbált angolságával. A vírus sokadik hulláma meghiúsította ugyan a személyes találkozót, de az év így sem kezdődik Sophie Marceau nélkül. A francia film ikonikus alakja egy Zoom-ablakban tűnik fel laptopnyi méretben, de jól kivehetőn és kifogástalan eleganciával, hogy új filmjéről beszélgessen, s bár a téma drámaibb nem is lehetne, a házibulis kérdést így sem úszhatja meg. Mert házibulis kérdés nélkül egyszerűen nincs Sophie Marceau-interjú.
Új filmje, a Minden rendben ment (bemutató: március 31. – a szerk.) egy jómódú francia család történetén keresztül járja körül az asszisztált öngyilkosság témáját. Franciaországban ez a mai napig törvénybe ütközik. Egyetértene az engedélyezésével?
Filmünk az 1995-ös franciaországi helyzetet tükrözi, azóta változott valamelyest a törvény e téren, de még távolról sem vagyunk a folyamat végén. Tudja, hogy megy ez Franciaországban. De legalább történt előrelépés. A filmmel nem foglalunk állást, sem azt nem mondjuk, ellene vagyunk, sem azt, hogy támogatjuk. Egy valós történetet megörökítő könyvet vittünk filmre. Bennem is van egyfajta megosztottság, mert egy dolog, hogy én mit gondolok jónak, de sokkal összetettebb a kérdés, ha egy egész közösségről van szó. Olyan vagyok, mint az a nő, akit a filmben játszom. Korábban nem kellett foglalkoznia ezzel a kérdéssel, de most, hogy az apja haldoklik, egyszer csak rázúdul. Olyasmivel kell szembenéznie, amire nincs felkészülve, de egyvalamiben biztos: segíteni akar a szeretett személynek. A háttérbe húzódik, hagyja, hogy az apja hozza meg a döntést. Ha van üzenete a filmnek, akkor az az, hogy beszéljünk róla, ahelyett, hogy úgy tennénk, mintha a kérdés nem létezne. Egy ötvenéves nőt játszom, mire az ember elér idáig az életben, jó esetben tapasztalt már annyit, hogy képes némi higgadtsággal szemlélni a dolgait, az apjával való kapcsolatát is.
A filmbeli apa finoman szólva sem könnyű természet.
Nehéz elviselni. Szörnyen viselkedett a lányával, sokat kritizálta, igazi manipulátor volt. Egoista. De a vérbeli manipulátorok nagyon karizmatikusak tudnak lenni. Nem is lepi meg különösebben a lányát, hogy épp őt kérte meg, segítsen neki meghalni. Nehéz helyzet, de Emmanuèle olyan apa mellett nőtt fel, aki mellett hozzáedződött a nehéz helyzetekhez. Kemény nő, lágy szívvel. Az apja mellett akar lenni ezen a végső úton. Ez nagyon izgalmas kihívás egy színész számára.
