Reménykedtünk, hogy ez a tavasz végre más lesz. Két covid év után újra átadjuk magunkat a bizakodásnak, enyhül a szorítás, visszakapjuk a szabadságunkat és a lehetőségeinket. A családok összegyűlhetnek, lehet jönni-menni, utazni, a járvány letudva, és a napfénnyel együtt reménnyel is töltekezhetünk. Ezt a várakozást törte meg a háború. Remény és töltekezés helyett itt van nekünk a félelem és a bizonytalanság, még több az indulat, egyszerre hág tetőfokára az együttérző segítőkészség és a korlátolt szűkkeblűség. Mindehhez járul a választási kampány egymásnak feszülő, szélsőséges indulata.
Sokak kedvenc évszaka idén sem adja meg, amit várunk tőle, bár ez legkevésbé sem az ő hibája. Pedig az évnek ez az időszaka azért is csodálatos, mert két védekezést igénylő évszak közé ékelődik. Télen a hideg és a sötétség, nyáron a hőség ellen kell felvérteznünk magunkat, mindkettő próbára tesz mindannyiunkat a maga módján, hozzájuk képest a tavaszt szinte csak élvezni kell, elfogadni az ajándékait, hinni az ígéreteiben.
Mivel az ember a természet része, a tavasz ugyanúgy, vagy majdnem ugyanúgy hat rá, mint a növényekre és az állatokra. Bár a természet meghatározta biológiai ritmust már felülírta az úgynevezett szociális ritmus, de azért nem teljesen. Ha az embernek nincs is költési időszaka, kimutatható, hogy a férfiakban ilyenkor megnő a tesztoszteronszint, és mindkét nemben a szexuális aktivitásra való késztetés. Egy másik hormonról is beszélnünk kell a tavasz kapcsán, ez pedig a covid időszakban is gyakran emlegetett, az élő szervezetek napi ritmusában fontos szerepet játszó melatonin. A melatonint a tobozmirigy termeli, méghozzá attól függő mennyiségben, hogy milyen információkat kap biológiai óránktól, a hipotalamusztól a napsütéses órák számának tekintetében. Ha a napsütéses órák száma nő, az alváshormonnak is nevezett melatoninból kevesebb termelődik, míg az ellenhormonnak tekintett szerotoninból több.
A csend, a víz, a föld
A biológiai és a szociális ritmusnak nem kell feltétlenül egymással ellentétesnek lennie, gondoljunk a hagyományos húsvéti készülődésre. A paraszti társadalom rítusaiban a kereszténység előtti idők szokásai és szertartásai köszönnek vissza, a legnagyobb keresztény ünnepig vezető időszak csupa olyat kíván az embertől, aminek amúgy is rendelt ideje van. Nem úgy kellett böjtölni, hogy közben a kamra roskadozott a húsfélétől, mert tartósítás nélkül farsang végére már elfogytak a füstöletlen húsok, és még nem volt új baromfi. Ahogy az egész természet készülődött tavasszal, úgy készülődött vele egy ritmusban az ember a legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét ünneplésére. Kívül-belül megtisztultak, sőt, a katolikusok gyónással tisztították a lelküket, de ahogy Szigethy Zsófia, a szentendrei Skanzen néprajzos muzeológusa mondja, a közösségi háló megtisztítása is lezajlott. Aki valakivel haragban volt, valami sérelem érte, feszültség volt köztük, elmentek egymáshoz, és megkövették a másikat. Rendezték a félreértéseket, méghozzá rendelt időben, vagyis a szokásos halogatás és elmérgesedés nélkül, megtisztítva a lelket, egészségesen tartva a közösséget.
