Korda György: Keressük száz év legjobb magyar dalát. Ez borzasztóan szubjektív dolog. Egy dalt én mindig a gyémánthoz szoktam hasonlítani. A gyémánt a nem szakértő számára egyformán szépen csillog. De aki érti, az tudja, hogy nagyon fontos, milyen a csiszolása, a színe, mekkora a tömege. Nagyon szeretik a műsort a nézők, rögtön az első adás után megérezték, hogy ez nem a vicc kategória: itt minden meg van alapozva. Azért nagyon nehéz a dolga a zsűrinek, mert ugyan az előadók teszik nagyszerűvé ezt az egészet – az idősebbek és a fiatalok is –, de valójában a dalok állnak a középpontban.

Itthon megbeszélik a történteket? Elemzik a dalokat?

K. GY.: Nézze, negyvenharmadik éve vagyunk együtt, és ismerjük egymás gondolatait. Két különböző ember vagyunk, két különböző nézetet képviselünk, mégis sokszor teljesen egyetértünk művészileg is. Ha pedig valamit máshogy látunk, nem erőltetjük rá a másikra a véleményünket. Egyforma egyébként a zenei ízlésünk: mindenevők vagyunk – de mindenből csak a jót fogyasztjuk! Ám a műsorról, a dalokról egyetlenegyszer sem beszéltünk még.

Balázs Klári: Munkáról mindig beszélgetünk, de erről tényleg nem, mert a Csináljuk a fesztivált!-nak éppen az a pikantériája, hogy akkor hat ránk a dal, amikor ott, a helyszínen szembesülünk vele. Azt nem tudom, az előadó milyen alapon választ dalt, de az biztos, hogy az a hatvan, ami a műsorban látható, rangot jelent mind a szerzőknek, mind az előadóknak.  A helyszínen is előfordul, hogy kisebb vitánk adódik Gyurival. De rögtön helyre is tesszük a koccanásokat.

Beszéljünk a közös munkáról. Hogyan zajlik?

B. K.: Általában engem hívnak telefonon, aztán mindig megbeszélem Gyurival, elvállaljuk-e a fellépést, vagy ne. Érdekes, mostanában egyre több olyan helyzet adódik, hogy napi három műsorunk is lehetne. Az nagyon kemény, mert rendszerint egyórás a koncert. Jó lelkiismerettel, tisztességesen, biztonságosan kettővel tudunk számolni naponta.

K. GY.: És a kettőnek sem szabad egymástól túl messzire lennie, hogy ne kelljen sokat utazni.