Vámos Miklós kérdése:

Kedves doktornő, ön a hazai hospice vezérlő angyala, az alapítvány egyik kezdeményezője és orvosigazgatója. Munkája során az élet befejezéséhez kísér végzetes stádiumban lévő betegeket. Kérdéseim: 1. Helyes-e, ha ezt a munkát halálba segítésnek magyarítjuk? 2. Miként hat ez a tevékenység az ön kedélyállapotára, családi és baráti kapcsolataira?

Dr. Muszbek Katalin válasza:

1. Semmiképpen. A hospice nem a halálra fókuszál, hanem az élet utolsó időszakára, végstádiumú betegek esetében. A hospice-ellátás alapját az adja, hogy az életet sem megrövidíteni, sem meghosszabbítani nem szabad. Vagyis nem segítünk senkit a halálba, ahogy nem is tartunk mesterségesen senkit életben. Az ellátás lényege a fájdalmak szakszerű csillapítása, a gyötrő tünetek enyhítése, valamint a lelki, spirituális segítség, nemcsak a betegnek, hanem családjának is, hiszen ez rendkívül nehéz élethelyzet az egész család számára. Magyarországon egyelőre hospice-ban kilencven százalékban daganatos betegeket ápolnak, a fejlettebb országokban már másféle gyógyíthatatlan és hanyatló állapottal járó betegségek esetében is van mód hospice-ellátás igénybevételére. Ez egy fejlődés következménye, eleinte mindenhol a daganatos betegség volt fókuszban: sok embert érint, rendkívüli fájdalommal jár, és azok esetében, akiket nem tudnak meggyógyítani, viszonylag jól meghatározható a lefolyása. A fájdalmakat ma már lehet jelentősen csökkenteni, akár megszüntetni, így egészen más életminőségben töltheti a beteg az utolsó időszakot. Nem mindegy, hogy egy fekvőbeteget tudunk-e olyan módon segíteni, hogy kisétál a kertbe a családtagjaival, vagy hazatérve még minőségi hónapokat kap, lényegesen jobb állapotban. Az ellátás során mód nyílik átbeszélni egész életutakat, kapcsolatokat, és lehetőség van elbúcsúzni. A szakszemélyzet a hozzátartozók számára is segítséget nyújt a veszteség feldolgozásában.