Erinna a harmincas évei közepén jár, van állása, párkapcsolata. Ez utóbbiról azt mondja, kialakultak közöttük olyan tabutémák, amiket nehéz kezelnie. Azért jelentkezik, mert egyre több a kilátástalannak tűnő veszekedés otthon amiatt, hogy a párja még nem akar gyereket.

– Hát (mondja könnyezve)… csak ide jutottam. Hogy pszichológusnál ülök azért, mert képtelen vagyok megoldani egy helyzetet.

– Sosem gondolta volna, hogy ez előállhat?

– Persze hogy nem. Eddig jól vittem az életem, mindig voltak céljaim és sikereim is. Csak most valahogy eljutottunk egy pontra, ahol megállt a tudományom. Fél éve már, hogy a vőlegényemmel azon vitázunk, legyen-e gyerekünk. Egyszerűen nem értem őt. Nem erről volt szó! Én azt gondoltam …

– Ezek szerint korábban már volt szó erről? Vagy most került elő ez a kérdés?

– Persze, én eddig is akartam volna beszélni erről, csak úgy gondoltam, minek. Nyilván ő is egyetért majd velem, ha eljön az idő.

– Mihez jön el?

– Hát, hogy továbblépjünk a kapcsolatunkkal. Amit eddig elértünk, az szép és jó. Ne értse félre, nem arról van szó, hogy már nem szeretném őt, csak éppen szerintem egy párnak mindig fejlődnie kell. És eljutottunk arra a pontra, hogy összeházasodunk majd, és gyerekeink lesznek.

– A vőlegénye szerint is elértek erre a pontra?

– Na, pont ez a probléma! Hogy szerinte ez hülyeség, ne beszéljek úgy, mint egy projektről, aminek szakaszai vannak.

– Ezek szerint ő még várna?

– Várna. De mire, könyörgök? Hogy negyven legyek? Hogy mindenhová elutazzunk, meg szórakozzunk, ahogy ő képzeli? És majd utána?

– Úgy tűnik, meglehetősen haragszik rá.

– Nyilván dühös vagyok! Próbálom visszafogni magam, hogy ne gondoljon erőszakosnak. De nem hajlandó változtatni az álláspontján, a veszekedéseinknél a végén csak néz maga elé, és már meg sem szólal. Na, olyankor leszek iszonyúan mérges, hogy miért nem mond valamit.

– És erre ő mit válaszol?

– Általában semmit. Próbáltam megbeszélni ezt egyébként a barátnőmmel is, ő viszont teljesen egyetértett vele. Érti? Vele! Azt mondta, azért érti meg, mert ő sem szeretne szülni, úgyhogy ez szerinte teljesen rendben van. Akadnak ilyen emberek.

– A barátnője mondatait el tudta fogadni?

– Persze. Régóta ismerem, szerintem gyerekkorában történt vele valami, amitől teljesen eltávolodott még a gyerekvállalás gondolatától is. Megértem. Nagyon szereti a gyerekeket, csak arra nem gondolt soha, hogy ő is anya legyen.

– De a barátnője és a vőlegénye hasonló érzelmei…

– Ebben semmi hasonló nincs! A vőlegényem húzza az időt, a barátnőm meg döntött.

– Ez akkor azt is jelenti, hogy az önök párkapcsolatában az érzelmek ugyan problémásak, de megoldhatók.

– Tulajdonképpen igen, csak azt nem értem, miért alakul így. A barátnőm élete sem fenékig tejfel egyébként! Már szakított is emiatt. Nekem kellett volna olyan pasival találkoznom, akivel teljesen egyetértünk. Neki a környezetével kell állandóan megküzdenie, nekem meg a kapcsolatommal. Nem is tudom, melyik a nehezebb. Őt nyomják a társadalmi elvárásokkal, én meg ácsorgok a parkolópályán.