Lili, a telefonban azt mondtad, találkozzunk a mamádnál, délelőttönként úgyis át szoktál szaladni hozzá. Már ez megmelengette a szívem…
Horváth Lili: Itt lakom néhány házzal odébb, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, mama rengeteget segít a gyerekek körül, és időnként a kutyámat is átviszem hozzá. Most, hogy a két fiam már kamasz, csak a hétéves Dorkát szoktam rábízni, ma is ő megy érte az iskolába. Folyton mesél neki, és csuda dolgokra tanítja. Múltkor azzal jött haza a lányom, hogy ő csak azzal a fiúval fog járni, ha megnő, aki virágot hoz neki az első randevúra. Különben szóba sem áll vele. (Felkacag.)
Tordai Teri: Lehet, hogy ódivatú vagyok, de én igenis hiszek abban, hogy az a sok szép gesztus, ami régen a nő-férfi kapcsolatokat jellemezte, egyszer visszatér. Hogy a fiú virágot visz a lánynak, felsegíti a kabátját, odanyújtja a karját. Ezek csak formaságok, mégis jelzésértékűek, a tisztelet és a csodálat megnyilvánulásai. Egyetértek az egyenjogúság eszméjével, hiszen egész életemben a magam erejéből boldogultam, de ezek a szép gesztusok nagyon hiányoznak a mai világból. Nem akarom elhinni például, hogy digitálisan is lehet párra lelni. És mi lesz az illatokkal, a tekintetekkel? Hiszen a szavak mögött bárki megbújhat! Éppen most játsszuk a Minden negyedik című előadást a Radnóti Tesla Laborban, és fiatal kollégáim nemrég jót nevettek, mert beletettem a szövegembe, hogy mi voltunk a „rock and roll generáció”. Tetszett nekik a kifejezés, és valóban így igaz: fergeteges bulikba jártunk, rengeteget táncoltunk, így könnyű volt szerelembe esni.
H. L.: De jó lehetett! Én is úgy elmennék időnként táncolni… Ezt az online világot én sem érzem jó iránynak. Minden gyerek a neten lóg, és sajnos annyi mindent tudnak meg korán, hogy túlságosan hamar felnőnek. Dorkát, amíg lehet, távol tartom ettől, de a tizenhat éves, aktívan sportoló nagyfiammal már én is főleg Messengeren üzengetek. Kislánykoromban én még leveleket írtam mamának. Ennyit változott a világ. Nem mindent szeretek benne, de elfogadom.
T. T.: Nemigen tehetsz mást, ha csak azt nem, hogy felzárkózol. Én elhatároztam, hogy idén nyáron, amikor úgyis csak úszni járok, meg locsolom a virágaimat, megpróbálok kicsit elmélyülni a digitális technikában. Nem akarom, hogy elmenjen mellettem az élet. Tudod, az úgy van, hogy „az ember kívülről megöregszik, de van egy belső mag, az Én, ami szabadon kószál, testtől függetlenül” – ezt Pataki Éva darabjából idéztem, a címe: Nőkből is megárt… Közösen játszunk benne Lilivel, én az anyát, ő a lányomat. Abban mondja az anya, és én is ezt érzem a valóságban. Lélekben ugyanaz a fiatal, ambiciózus nő vagyok, aki voltam, csak furcsa mód a testem már nem négyesben suhan, hanem kettesben döcög.
