Mesélem egy kolléganőm-barátnőmnek, hogy arról írok, miben más ma az anyaság, mint pár éve volt. Kérdeznem sem kell, már mondja is:

– Abban, hogy őrjítően nagy a választék! Folyamatosan mérlegelni kell. Ez nemcsak arra vonatkozik, milyen ruhát vagy ortopédiailag megfelelő cipőt adjak rá, milyen kiságyat vegyek, de arra is, mennyire vagyok zöld. Ha mosipelust mosok mosódióval, és vegán ételekkel etetem a gyereket, akkor el kell viselnem, hogy az idősebb rokonok körberöhögnek. Ha papírpelenkát használok, és néha veszek zacskós ropit, akkor meg szúrós szemmel néznek ránk a játszótéren. A gyerekorvosnak, a bölcsődének, az óvodának már terhesen utána kell járni, és ma már az is kérdés, magánorvoshoz vagy -intézménybe vigyem-e a gyereket. Például fül-orr-gégészeti vizsgálatra, ahová az állami ellátásban csak három hónap múlva kapnék időpontot, vagy óvodába, amiből a körzetes, ahová tartozunk, kifejezetten rossz hírű. Ha a magánt választom, a pénzt máshonnan kell átcsoportosítanom. Már egy ovisnál is döntenem kell a különórákról, a pénz meg az idő miatt is. Melyik a fontosabb: a logopédus vagy az úszás? Aztán vállaljam be az alternatív iskolát, ahol majd nyolc évig kell havonta díjat fizetnem, vagy trükközzem be valahogy a sokkal messzebb lévő, de nagyon szimpatikus iskolába? Egyáltalán miért kell trükközni egy hatévessel? A szünetekkel és a betegségekkel sakkozunk, mert a nagyszülők nem tudnak rá vigyázni, a nyári vakációra kénytelen vagyok Excell-táblát készíteni, hogy átlássam, mikor melyikünk lesz a lányunkkal. És mivel későn szültem, ráadásul csak egyet, az összes munkán kívüli időmet más gyerekekkel és anyukákkal töltöm a játszótéren, a játszóházban vagy egymásnál. Nincs olyan, hogy leengedem a térre, és elvan a többiekkel, mindig muszáj programot szervezni.

Spock kontra a világ összes tudása

Huszonegy évvel ezelőtt, amikor az első gyerekemet vártam, a kismamák mind ugyanonnan szereztek információt: a Kismama magazinból. Mellé megvettük dr. Benjamin Spock könyvét, de már több helyen felülbíráltuk anyáink bibliáját, mert inkább hittünk az igény szerinti szoptatásban, és egyeztettünk a gyerekorvossal meg a többi anyukával. Naponta kétszer találkoztunk a játszótéren, ahol az összes felmerülő kérdést megtárgyaltuk. Ugyanaz volt a csapásirány mindannyiunknak, legyen szó hozzátáplálásról, altatásról, szobatisztaságról, mozgásfejlődésről. A homokozó mellett állandó információs cserekereskedelem folyt, és senki nem próbálta a valóságosnál jobbnak beállítani a saját kedvét vagy a gyerek fejlődési ütemét, hiszen minden nap láttuk egymást, nem volt lehetőség kamuzni. Ehhez képest a mai anyukák öt perc alatt babás és mamás felvételek ezreit pörgetik át a közösségi médiában, egymásnak ellentmondó tanácsokat, kinyilatkoztatásokat olvashatnak a különböző könyvekben, cikkekben, és az influenszerektől.