Nem így képzeltem el a találkozást Ljasuk Dimitryvel. Egyszerűen csak azért, mert Dimi nádasokat zörgető szél, csónakot ringató, titkokat rejtő vizek teremtménye. Legalábbis a YouTube-csatornája és a természetfilmjei alapján annak képzelem. Erre feltűnt a Vígszínház oldalán a pesti tömegben. A kávézóban, ahol a találkozót megbeszéltük, nem volt szabad asztal. A körúton lépkedtünk egymás mellett, hely után kutatva, Ljasuk Dimitry tájidegennek hatott ebben a zajos, nyüzsgő városban, és némi hitetlenkedéssel hallgattam, amint azt mondja: „Budapest gyönyörű város! Nagyon szeretem.” „De a Tisza a múzsád!” – ellenkeztem.

Végre sikerült helyet találnunk, csak amikor leültünk, és belenéztem a szemébe, akkor vettem észre, hogy ott ragyog benne a Tisza-tó szürkéskékje.

Nem túlzás azt állítani, hogy Petőfi Sándor óta senki nem zúgott még bele ennyire a Tiszába, mint Ljasuk Dimitry. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint A Tisza nevében című dokumentumfilmje, amellyel 2021-ben elnyerte a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál szakmai fődíját. Tulajdonképpen Petőfi „Szegény Tisza, miért is bántjátok?” kérdését vetette fel újra, kicsit más megközelítésből.

Ljasuk Dimitrynek nem ez az első győztes filmje. Annak ellenére, hogy pár éve foglalkozik komolyabban a mozgóképpel, alkotásaival már több díjat bezsebelt. A Tisza nevében üzent Volodimir Zelenszkij elnöknek, hogy segítsen megmenteni a folyót, próbáljon tenni valamit az Ukrajnában harminc éve megoldatlan hulladékproblémával. A természetfilmes üzenete eljutott ugyan az elnökhöz, de még mielőtt bármi is elkezdődhetett volna, kitört a háború.

„Vajon hány embernek adott már gyökereket a Tisza? Vajon hányan kémlelték már, ahogy csendben csobog? Vajon hányan bíznak benne, hogy újra tiszta lesz? Vajon hányan teszünk érte?” – kérdezi Ljasuk Dimitry a dokumentumfilm végén, aztán, mintha előre látta volna, mi fog történni a következő évben, egy ukrán költőnő, Leszja Ukrajinka (1871 – 1913) verssorait mondta el ukránul. „Se sorsom, se szabadságom nincs nekem; / Reményem maradt meg, remény mindenem…”