Vámos Miklós kérdése:
Kedves Judit, költőként és íróként vagy ismert, de tanárként dolgozol. Emiatt különösen fontos, hogy miként látod az országot, a világot. Legutóbbi interjúdban (Könyvterasz) olvastam: ha ideér a háború, menekülsz, „ahogyan most az ukránok és a kárpátaljai magyarok, korábban pedig a szíriai, afgán, eritreai »migránsok«”. Igen. De hova? Kevésbé bús témáról: lovon és táncban érzed magad legjobban a bőrödben, mondtad nekem régebben. Változatlanul így van? Melyik táncot járod mostanában?
Kiss Judit Ágnes válasza:
Valójában most nem tanítok, csak az őszi félévben tartottam kreatívírás-kurzust a Pázmány-egyetem – azóta felháborító módon egy tollvonással megszüntetett – esztétika szakán. Imádtam, mert imádok tanítani, és motivált, tehetséges diákokkal lehettem. A középiskolai oktatásból fizetés nélküli szabadságon vagyok ebben a tanévben, amit leginkább azért sajnálok, mert a kollégáim polgári engedetlenségi mozgalmát csak az aláírásommal támogathattam. Fontosnak tartom, hogy végre sztrájkoljunk, és még fontosabbnak, hogy a társadalom megértse: közös érdek az összes követelésünk az oktatás átalakítására. Felháborítóak a bérek is, tavaly félállásban nyolcvankétezer forintot kerestem egy hónapban, pedig nem vagyok kezdő. Ilyen fizetések mellett egy tanár vagy másodállást vállal, és nem marad ereje az iszonyúan energiaigényes tanításra, vagy elhagyja a pályát.
De a követelések nem csak a pénzről szólnak. Magas az óraterhelés a gyerekeknek is, a tanároknak is. Az iskola egy több száz éves gyermekképre épül, és egy több száz évvel ezelőtti világra készít fel. Még mindig úgy tekintünk a gyerekre, mint tökéletlen lényre, akit irányítani és fegyelmezni kell, beletölteni a tudományos ismereteket és az erkölcsi normákat. Közben tudjuk, hogy már az újszülött is kompetens, tanulásra képes, és a kisgyerek is tud a saját hatáskörében döntéseket hozni és felelősséget vállalni. A tantárgyi követelmények a tanárból rabszolgahajcsárt, a gyerekből magológépet csinálnak. Miközben kritikusan gondolkodó, kreatív, empatikus, rugalmas, együttműködő, asszertív felnőtteket kéne nevelnünk.
A kislányom idén kezdte az első osztályt. Nem engedtük a közoktatásba, egy demokratikus iskolába jár. Tátott szájjal figyelem, hogy lehet így is: közös döntésekkel, sok játékkal, sok örömmel tanulni. Csak attól tartok, ha visszamegyek tanítani, én már nem fogok tudni a régi módszerekkel, frontális oktatással, osztályzással, szankciókkal dolgozni.
