Kunszentmártonba utaztam a kora délutáni órákban. Időben értem a Nyugatiba, végre nem kellett rohanni. Megbámultam a bejáratnál az új kijelzőt, néztem a csarnokban az újrafestett hatalmas öntöttvas oszlopokat, a frissen ültetett árvácskákat, az embereket, az ilyeneket meg az olyanokat. Szeretem a vasút világát. Rég tudom, a legjobb vonattal utazni. A legyintőknek már nem mondom se ezt, se azt, hogy egy kupéban minden megtörténik. Sokszor még az is, ami nem – a legyintők ezt úgysem értenék.
Most is. Beülök a sebes vonat termes kocsijába, majdnem üres. Előveszem a könyvem. És akkor felszáll egy család. A hátam mögül jönnek libasorban, és jóval előrébb elfoglalják a négyes ülést. De az nem lesz elég, hatan vannak. Szülők és négy gyerek.
„Üljetek ide Zsolti!ˮ
A két nagyobbik velük átellenben a kettes ülésre veszi be magát. Az apa fiatal és megtermett, határozott és döntéshozó. A felesége szép női idomokkal, barna hajzuhataggal és egészséges nyugalommal megáldott, láthatóan boldogan hagyja rá az irányítást. Háttal ülnek nekem. Viszont a gyerekek mind szemben, néhány ülés választ el tőlük.
Egy szemüveges tizenhárom éves forma kislány, az öccse, kaján képű édes kölyök, tizenegy lehet, a villogó tekintetű húguk olyan öt-hatéves, a legkisebb fiú élénk melegbarna szemekkel, két elálló fülecskével, hát, mondjuk három. A szüleikkel ellentétben mind vékony, inas testű. Elevenek, igazi életélvezők, az utazás ritka gyönyörűség lehet az életükben, látszik rajtuk. Izegnének-mozognának, de féken tartja őket a szokatlan helyzet, a vonat, a szagok, az ülések, az ablakon túl a pályaudvar mozgalmas világa, az idegen emberek – szóval viselkednek. Úgy, ahogy kell.
Az asszony hatalmas zsömléket oszt szét, a gyerekek rávetik magukat, az apa is éhes, rág. Hallom, ahogy súgja a feleségének. „Hát ez elég száraz…ˮ Egyúttal a jobb karjával átkarolja. Az asszony nevet, ő is csak úgy halkan mondja, tudom, főtt tojást raktam bele. Az volt…
Velem szemben a kislány félig ette meg a hatalmas szendvicsét, most már csak nyammogja. Az apja észreveszi. „Add a Zsoltinak, az mindent megeszik!ˮ Túloldalról Zsolti elveszi a húgától a fél zsömlét. Szétnyitja. „Kiette belőle a tojást.ˮ Az apja odanéz. „Tedd el, jó lesz vacsorára.ˮ
