Kedves Ildikó! Januárban vesztettem el az édesanyámat, sajnos nem várta meg az unokája világra jöttét, hiszen június elején fogok szülni. Mégis mellettem van, állandóan beszélgetek vele! Például arról, hogy túl jónak nevelt engem meg a nővéremet. Legyünk kedvesek, barátságosak, elfogadók, kerüljük a konfliktusokat! És mi tényleg jó emberek lettünk: segítünk, nem balhézunk, simulékonyak vagyunk. Én boldog vagyok így, mert szeretnek a kollégáim, és rendes a férjem, de szegény nővérem hozzáment egy erőszakos üzletemberhez. Amikor április elején náluk vendégeskedtünk apuval és a párommal, ő hozta be az ebédlőbe a saját (!) névnapi tortáját, ő ugrált körülöttünk, közben a „pasa” az építési vállalkozásában dolgozó alkalmazottak ostobaságairól mesélt. Egy kedves szava nem volt a nővéremhez! Hazafelé a kocsiban teljes egyetértésben jelentették ki a „fiúk”, hogy a születendő kislányom nem lesz mulya, mint a tesóm, mert kemény, vagány csajjá fogjuk formálni. De én nem akarom anyu elveivel szemben „macsó nővé” nevelni a lányomat! Vagy fogadjam el, hogy anyukám nevelési elvei elavultak a 21. században? Nincs becsülete a jóságnak, a harcosoké a világ? Egy aggódó, szomorú kismama