Ha minden riport így kezdődne: friss házitojásból rántotta, hozzá paprika, paradicsom, kovászos kenyér. Meg zserbó, ami errefelé szilvalekvárral készül. Még szép! Panyolán vagyunk, ebben az alig ötszáz lelkes, nyugalmas, vendégváró szatmári faluban, amelynek összetartó közössége és nemzetközi hírű pálinkája van. Itt terem a „nemtudomˮ szilva, a híres pálinka legfontosabb alapanyaga.
Kint hűvös a tavaszi nap, bent, jó melegben sárospataki kerámiaköcsögből kanalazzuk a szilvaízt. Egy fiatal házaspárhoz jöttünk, Mórucz Istvánhoz és Mórucz-Kiss Klárához, még pontosabban kis családi manufaktúrájukba. A névadás erős lokálpatriotizmusra utal: Panyolium a neve, és aszalványairól, csokiba mártott gyümölcsgolyóiról, gyümölcsteájáról és lekvárjáról híres. Évekkel ezelőtt a hagyományőrző farsangi felvonuláson váltottam már pár szót Istvánnal, akkor mesélt az aszalványokról. Azóta a cégben is, az életében is nagy változások történtek. Jött Klára, és nem sokkal később megérkezett a lapzártakor tizenhárom hónapos gyönyörű kislány, Fanni.
– Dédapámnál kezdem a történetünket, de nem lesz hosszú – ígéri István. – 1909-ben ment ki Amerikába pénzt keresni. Két méter hét centi magas ember volt, favágást vállalt, ácsmunkákat, és miután hazajött, a kint keresett pénzből gazdaságot alapított. Meg családot kilenc gyerekkel.
Mutatják az Ellis Island-i bevándorlási napló kifényképezett oldalát, a családtörténet pedig a nagyszülőkön és a szülőkön át gyorsan Istvánhoz ér. Panyolán született, az itteni osztatlan iskolába járt, övék volt az utolsó évfolyam a bezárás előtt. Nekik még kolompszó jelezte az óra végét. Nyíregyházán tanult tovább, ott lett gépészmérnök, majd elhelyezkedett. Vezetett csokoládémártó üzemet, dolgozott gépgyártó cégnél, bejárta az országot, utazott külföldre, mígnem tíz év után arra jutott, leginkább mégis itthon, Panyolán szeretne élni és dolgozni. A családnak van szép gyümölcsöse, mi lenne, ha nem csupán felvásárlásra termelnének, hanem feldolgoznák a termést? 2013-ban pályáztak és nyertek, méghozzá szárított zöldségek és gyümölcsök feldolgozásának bemutatását végző üzemre. Nem sokkal később el is kezdték az aszalást, de még nem árusítottak. Előbb ki kellett deríteni, jó-e a módszerük, elállnak-e a szárított gyümölcseik.
– Előbb az aszalt szilvájába szerettem bele – mondja Klári, aki súlyos betegségből lábadozott családjánál, Mátészalkán, és az interneten kénezés nélkül készült aszalványokat keresett. – 2018-ban átestem egy nagy műtéten, az elvégzésére csak Brüsszelben vállalkoztak. Ezután nagyon ügyeltem arra, mit eszem. Így találtam rá István aszalt szilvájára, bár mint kiderült, ő már felfigyelt rám az uszodában. Márciusban találkoztunk, decemberben már meg is tartottuk az esküvőt.
A híres „nemtudom” szilva
Klára útja sem egyenesen vezetett Panyoláig. Művészettörténészként végzett, majd nemzetközi kapcsolatok szakon, az volt az álma, hogy kulturális diplomata lesz. Elhelyezkedett Párizsban az UNESCO-nál, de rájött, mégsem ilyennek képzelte azt a munkát. Hazaköltözött, saját vállalkozásba kezdett, majd jött egy újabb diploma, aztán a családalapítás.
– Mostanában egyre jobban bevonódik a cégbe, főleg a kreatív munkába, a marketingbe, az eladásba – mondja István.
Virágzó szilvafák között sétálunk az üzemhez. Milyen jó lehet, ha az ember munkahelye egy rövid sétaútnyi távolságban van! Velünk jön Zserbó is, a minden kerítésen lyukat találó, semmiből kimaradni nem akaró családi eb. Csak ő félúton lemarad, mert a két idegennél izgalmasabbnak találja a baromfifelhozatalt. Megérkezve a „telephelyre” egyenesen hátramegyünk, a kemence közelében ülő Enikőhöz, Erzsikéhez, Évához. Almát cikkelnek egy háztartásokban is használatos szeletelővel. Mivel minden gyümölcs a kezük alá kerül, logikus kérdés, melyikkel a legjobb dolgozni.
– A körtével – felelik. És mit csinálnak télen? – Például csomagolunk. Itt egész évben akad munka.
– Másfél napig van a kemencében az alma – mutatja István –, bent ventillátor forgatja a meleg levegőt. Olyan, mint egy légkeveréses sütő. Csak itt még este tízkor is tüzelni kell. Nyáron nem valami nagy öröm.
