Gyönyörű a kertje, barátságos a hófehér kutyája, finom a felesége kávéja, harmóniát áraszt a távolban felsejlő Balaton kékje. Ám ha kezembe venném a telefonomat, ebben az idilli környezetben is elborzadnék a háborús hírektől.

Ildikó, ne feledje, hogy az ember a főemlősök rendjébe tartozó állat!      

Ha a háború képeit nézem, ez nem lep meg, de ha eszembe jut Szatyin, aki egy csavargó Gorkij Éjjeli menedékhely című drámájában, elbizonytalanodom. Ő csodálatosan fogalmaz: „Csak az ember létezik, minden egyéb – csak az ő kezének és agyának alkotása! Em-ber! Ez gyönyörű! Ez büszkén… hangzik! Em-ber! Tisztelni kell az embert!”

Szép. Ha engem megkérdeznek, melyik a kedvenc állatom, mindig azt felelem, az ember meg a kutya. De az emberi alkotóképesség csak az egyik oldal, hiszen pusztításra is képesek vagyunk. Az agresszió, mint etológiai alapfogalom, nagyon fontos szerepet játszik az állatviselkedésben, az erőforrások elosztását szabályozza közöttük. Minden állat dominanciarendet érvényesít, ha fészekhelyről, területről, vízről, táplálékról vagy nőstényről van szó, hiszen az elöl álló elvesz annyit, amennyi neki kell, a többinek marad, ami marad. Elzavarják a betolakodó fajtársat a környékről, de nem haragszanak rá, nem ölik meg, ha elmegy, vége az erőszaknak. Persze csoportos agresszió is előfordul, például a hiénáknál vagy a csimpánzoknál, akik figyelik a vadászterületük határát. Ha idegen nőstények tévednek oda, beengedik őket, örülnek, de ha ismeretlen hímek hatolnak be, nagyon véres jelenetek következnek, rögtön megölik őket.

Mi, emberek személyes és csoportos agresszióra is képesek vagyunk.

Esetünkben nemcsak arról van szó, hogy elzavarjuk a másik embert vagy csoportot, hanem arról is, hogy utánamegyünk, verjük, kínozzuk vagy megöljük. Ráadásul gyakran támadnak egymásra csoportok úgy, hogy nincsenek a háttérben biológiai kényszerek, hanem a kultúra rendszerében kialakult hiedelmek határozzák meg, kit tekintenek ellenségnek. Ez vezet kulturális agresszióhoz, háborúkhoz.

Eszerint az agresszió törvényszerűen része a főemlősök rendjébe tartozó ember életének. 

Pontosan. Csakhogy az ember az egyik legkevésbé agresszív állat, hiszen nincs még egy főemlős, amelyikből nyolcmilliárdot szabadon lehetne engedni ekkora testmérettel a Földön.

Ennyi majom nem férne el?

Már rég kiirtották volna egymást! Az emberi evolúció során azonban fokozatosan csökkent a személyes agressziós készség. Ezt azzal is lehet bizonyítani, hogy hatmillió évvel ezelőtt agyaraik voltak a férfiaknak, és a testméretük kétszerese volt a nőkének, ma nincsenek agyarak, és a testméretben csak tizenöt százalék a különbség. Ám az a ronda csoportagresszió változatlan maradt. És fontos hangsúlyoznunk, a csimpánzoknak konkrét biológiai szükségletük, hogy megöljék az idegent vagy a szomszédot, miközben számunkra a biológiától teljesen független kulturális hiedelemrendszer jelöli ki, hogy kikkel mit kell tennünk!

Ezt elfogadják a közösségek tagjai?

Fenntartás nélkül fogadják el és tartják be a természetes közösségekben a szabályokat. Csakhogy a modern társadalmakban már nincsenek együtt halászó, vadászó, földet művelő természetes közösségek, tehát az ember mesterséges közösségeket hozott létre. Különféle társadalmi szervezetek, állam, párt, hadsereg, és még sorolhatnánk, a hiedelemrendszer pedig a közöttük levő viszonyt szabályozza. A mesterséges közösségek tagjai is hűségre törekednek, csakhogy a teljes azonosulás már nehezünkre esik. Egy vállalati közösségért addig teszünk meg mindent, ameddig fizetnek… Tehát igazi közösségek híján a modern ember egymagában viselkedik úgy, mint egy közösség, azaz egyszemélyes közösségé vált.  

Önmagát építi, elsősorban önmagához hűséges?

Ahogy mondja. Ebből persze nem következik, hogy vége a világnak, mert az ember képes az úgynevezett egyezkedési viselkedésre. „Itt van egy darab föld, osszuk el!” Ebben nincs bizalom és hűség komponens, az egyezségekhez addig vagyunk hűek, amíg az érdekeinket szolgálják, viszont a valódi közösségeknek az érdekeink ellenére is hűséges tagjai voltunk. Itt a gyökere korunk ezernyi problémájának. A modern ember maga választ és dönti el, melyik mesterséges közösséghez csatlakozzon, s a hatalmas információhalomból mit fogadjon el. Friss példa erre a sokféle reakció, amelyet a koronavírus elleni vakcinák váltottak ki. Életmentők, mérgezők, gyilkosak, feleslegesek, mert nincs is vírus…