Aprócska ország Moldova, harmadakkora, mint Magyarország, mégis rendre nagyhatalmi konfliktusok színtere, igazi ütközőzóna. Fővárosa Chisinau, vagy Kisinyov, aminek magyar neve is van, Kisjenő, ez jelzi, hogy egykor mi, magyarok is jártunk arrafelé. Mátyás királyunk szerette volna megszerezni a területet, de épp összeütközésbe került a moldávok legnagyobb fejedelmével, III. Nagy Istvánnal, ezért visszavonulásra kényszerült. Moldova területe ősidők óta lakott, ezt számos régészeti lelet igazolja. A római kor után az Európába tartó népek mindegyike áthaladt itt, a gótok, az avarok és a szláv népek, sőt mi, magyarok is. A mai Moldova, amelyet a Prut és a Dnyeszter folyó határol, részben azon a területen helyezkedik el, amit mi a történelemórákon Etelköznek neveztünk. Moldova egyik fő jellegzetessége, hogy nincsenek hegyei, legmagasabb pontja sincs ötszáz méteres, mégis ligetes, dimbes-dombos, szeretni való vidék. Talán ennek is köszönhető, hogy akadály nélkül haladt át itt mindenki, és a már említett Nagy István uralkodását leszámítva az ország hol ide, hol oda tartozott. Sokáig szenvedett a török uralomtól, majd Románia része lett, később pedig a szovjetek kebelezték be.
Moldova 1991-ben vált függetlenné, és ekkor kiáltották ki a köztársaságot. A szovjet idők azonban nem múltak el nyomtalanul, az országban jelentős számú orosz ajkú lakosság maradt, főképp az ország keleti felén, ahol azonban ukránok és moldávok is élnek. A Szovjetunió széthullása után a Dnyeszter folyó keleti partján önálló, szeparatista államot hoztak létre még a köztársaság kikiáltása előtt Transznisztria néven, amit azonban azóta sem ismert el egyetlen ENSZ-tagország sem. A Dnyesztertől nyugatra a lakosság nagy része moldávnak tartja magát, és bár a nyelvük alig különbözik a romántól, mégis elkülönítik magukat nyugati szomszédaiktól. A legtöbben kétnyelvűek, és oroszul is beszélnek.
Nagyon sokan elvándorolnak
Elena Jidobin Moldovában született, de már külföldön él, és azt meséli hazájáról, hogy kultúrája hasonló a magyarhoz, a nők is nagyjából ugyanolyan helyzetben vannak, ami a munkát, a gyereknevelést és a családi életet illeti. Az emberek nagy része ortodox keresztény vallású, és többségük kettős állampolgár, akár az erdélyi magyarok, moldáv és román.
–Moldovában éppúgy románul beszélünk, mint Romániában, de az országban más nemzetiségek is élnek – mondja -, ukránok, oroszok, bolgárok, és ez az egymás mellett élés alapvetően harmonikus. Az orosz a második leggyakrabban beszélt nyelv, én magam is kétnyelvű vagyok.
De Elena is elhagyta az országot, ahogy sokan mások, a kivándorlás olyannyira erőteljes, hogy veszélyezteti Moldova jövőjét. Egy nemrégiben készült felmérés szerint a moldovaiak több mint fele gondolja úgy, hogy legalább három gyermeket szeretne, de kettőnél is kevesebb születik meg valójában. Ráadásul az ország lakosságának tizenöt százaléka kivándorolna a következő három évben. A válaszadó nők tizenkét százaléka és minden tizedik férfi nyilatkozott úgy, hogy meddőségi problémákkal küzd, a jelenség erőteljesebb a városokban és Chisinauban, a fővárosban. A gyermekvállalási hajlandóságot minden bizonnyal az is alakítja, hogy a nők többsége, mintegy nyolcvan százalékuk, kimerültnek érzi magát a háztartásban végzett feladatai miatt, és ez különösen igaz azokra, akik gyermekeket is nevelnek. A moldáv férfiaknak csupán négy százaléka végez bármiféle házimunkát rendszeresen, vagyis ez a teher szinte teljes egészében a nőkre hárul.
A felmérés ismertetésére több film is készült, az egyikben a harmincegy éves Lilia azt meséli el, hogy akkor kezdtek foglalkozni a kitelepülés gondolatával, amikor a második gyermeküket tervezték. Úgy érzi, egyáltalán nem szeretne Moldovában szülni, mert ott nem kapnak meg mindent ahhoz, hogy jól éljenek és igazán boldogok legyenek. Az egészségügyi rendszert korruptnak tartja, és nem bízik abban sem, hogy az oktatási rendszer felkészti majd gyerekeit a jövőre. Moldova tipikusan hozza az agyelszívás jelenségét, a magasan képzettek, a szakképesítéssel rendelkezők hagyják el leginkább az országot.
