Mit jelent, hogy olyan zűrös az életvitele? Ugye ezt mondta a telefonban, amikor egyeztettünk?

Azt, hogy kapkodós. Túl sok a tennivalóm, főleg az elmúlt hetekben. A Covid idején megállt az élet, és most egyszerre indult be minden. Kétévnyi kihagyást néhány hét alatt akar bepótolni mindenki. Kicsit bolondok háza lett. Most is úgy jöttem ide, hogy menet közben e-mailekre válaszoltam, mert azonnal válaszolni kell.

Mi az, hogy azonnal? Világraszóló botrány lenne, ha nem azonnal?

Nem vette észre, hogy mindenki azonnali választ vár? Persze nem tudok ennek mindig megfelelni, és ettől nyilván ideges leszek néha. Az emberek többségének a munkaideje délelőttől délutánig tart. Nekem ehhez hozzácsapódik az este is, mert attól, hogy este játszom, attól még sokszor délelőtt is dolgozom, így végül is mindig dolgozom, amikor nem, akkor pedig a kisfiammal vagyok.

Próbál, játszik, szinkronizál, forgat. Ez valóban nem kevés.

És az ember ezzel párhuzamosan viszi az életét, a családját, minél több időt igyekszik a gyerekével tölteni, és elvileg saját magával is kellene foglalkoznia. Persze ez nem baj, csak nincs mindenre elég idő. És ehhez jön még jó pár dolog, például a csomagszállítások vagy a kéményellenőrzések, és ezek persze mind munkaidőben történnek. Sajnos a mi szakmánkban nincs olyan, hogy kiveszek egy szabadnapot, hogy fogadjam a gázórást. Aztán olykor jön a fölszólító levél, mert pont akkor nem voltunk otthon… Na, mindegy…

De nem biztos, hogy kell. Lehet, hogy önnek ez ilyen kényszere.

Értem, csak én nem tudom eldobni azt, amit csinálok. Nem tudom azt mondani, például a gyermekemnek, hogy te most állj meg, amíg anyukád fél óráig valami hivatalos dolgot intéz. Nem tudom azt mondani a szinkronstúdióban sem, hogy álljunk le, mert el kell intéznem valamit. Nem értem mostanában a világot, miért gondolják azt, hogy mindent azonnal meg lehet csinálni? Miért várják ezt el?

De mi van akkor, ha nem?

Akkor jön hat nem fogadott hívás, három e-mail vastagon szedett betűkkel, és így még jobban nyomaszt. Nem tudom, hogy kéne ezt megoldanom. Tényleg.

Én azt gondoltam, ön ennél sokkal céltudatosabb…

Valamiben valóban céltudatos vagyok, de meg is akarok felelni. A kettő együtt nehezen megy.

És minek akarna megfelelni?

Ha tudnám, lehet, hogy sokkal egyszerűbb lenne. És látja, ön azt hiszi, céltudatos vagyok. Mások meg azt, hogy mivel színész vagyok, az egyben azt is jelenti, hogy exhibicionista is, hiszen azért mentem erre a pályára. De ez nem így működik. A kollégáim és a barátaim nyolcvanöt, de lehet, hogy kilencven százaléka azért lett színész, mert szégyenlős, nem tud érvényesülni, és nagyon szeretné a játékosságát, szorongásait és feszültségeit kijátszani magából. Ez olyan, mint egy terápia. Mindenkiről képzelnek valamit a szerepei alapján, de mi egyáltalán nem vagyunk okvetlenül olyanok. Ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más. Hogy a színpadon milyennek mutatjuk magunkat, az csupán egy szerep. Nagyon boldoggá tesz, ha valamilyen erős, karakteres nőt játszhatok. Az jót tesz. A lelkemnek, az életemnek, a kapcsolataimnak. És rettentő jó érzés az, ha az ember olyasmit játszhat el, amivel adni tud valami jelentőset a szerepén keresztül másoknak.

Mindegyik színdarab ilyen?

A legutóbbi bemutatónk, a Shirley Valentine feltétlenül. Minden szempontból ajándék. Hihetetlen jó maga a darab, az anyaga, a szövege. A mondanivalója, és ahova ez a karakter a darab elejétől a végéig eljut, olyan hatalmas szeretetcsomagot ad és olyan életbölcseleteket fogalmaz meg, hogy az előadás minden pillanatában azt érzem, ezért akartam színész lenni. Hogy okos emberek által jól megírt, remek történeteket tolmácsolhassak a nézőknek. És az valami csodálatos dolog, hogy aki ott ül a nézőtéren, együtt lélegzik velem, érti, érzi,  miről beszélek. A végén pedig úgy megy el, hogy kapott a szívébe, lelkébe, agyába is valamit, amiről egy kicsit elgondolkodik, és talán némileg más lehet az élete, a kapcsolata a világgal.