Feltehetően azért nem forgattak még filmet róla, mert élete bizonyos szakaszairól homályosak az ismereteink, gyerek- és fiatalkoráról nagyon kevés forrás áll rendelkezésre, az is közvetett, leginkább későbbi férje mesél róla a könyvében. Ő maga a végrendeletében meghagyta, hogy minden személyére vonatkozó okmányt, feljegyzést égessenek el. Szerencsére ez nem történt meg, így fennmaradtak a levelei, afrikai naplója, és a kortársak írásaiból egyértelműen kirajzolódik, hogy egészen kivételes asszony volt. Sass Flórát T. Horváth Attila történész segít megismerni.
Menekülttáborból hárembe
Vannak, akik úgy vélik, hogy a Sass a Szász angol átírása, de valószínűbb, hogy Flóra a kiterjedt Sass család egyik ágának tagja volt. Az 1848–49-es szabadságharc idején Erdélyben nemzetiségi lázadások törtek ki, ekkor gyilkolták meg román parasztok a szüleit és a bátyját. A kislány úgy menekült meg, hogy román származású dajkája a magáénak vallotta. Egy Finnian nevű, örmény származású honvédőrnagy befogadta őket a családjába, és együtt szöktek török területre. A vidini menekülttáborba kerültek, rettenetes körülmények közé. Tisztázatlan, hogy itt mi történt: Flóra vagy elkeveredett befogadó családjától, vagy lánykereskedők csaptak le rá, akik igyekeztek minél fiatalabb „portékára” szert tenni, hogy maguk nevelhessék ki a lányokat. Az elkövetkező évekről Sass Flóra egyetlen sort sem vetett papírra. Annyit lehet tudni, hogy tíz évvel később a vidini rabszolgapiacon Samuel Baker megpillantotta a szőke, göndör hajú szépséget, és öt fontsterlingért megvásárolta.
– Abban a korban az Oszmán Birodalomban hivatalosan már tilos volt rabszolgapiacot tartani, de ettől a lánykereskedelem még létezett – magyarázza T. Horváth Attila. – Ezek a rabszolgalányok más státuszt élveztek, mint akik éheztek, egész nap a földeken dolgoztak, vagy akiket elhurcoltak Amerikába. A muszlim háremekben luxuscikknek számítottak, nem fosztották meg őket minden joguktól, akár fényes karriert is befuthattak. Számukra megvolt a társadalmi mobilitás lehetősége: ha okos, szép és rátermett volt valaki, felemelkedett. Sass Flóra kivételesen gyönyörű, nagyon értékes „árunak” számított, akit arra készítettek fel, hogy egyszer el fogják adni. Pontosan tudta, hogy ez lesz a sorsa, így feltehetően megnyugvással töltötte el, hogy végül egy gazdag, európai úriember vette meg.
Két összeillő ember
A 19. században a felfedezők gyakorta öntörvényű figurák voltak, naplóikból és a kortársak feljegyzéseiből kiviláglik, hogy akadt köztük agresszív, rasszista, perverz is. Azok, akik a gyarmatosítás korában kikerültek a viktoriánus erkölcsök szigorú szabályrendszeréből, sokszor gátlástalanul élték napjaikat a távoli kontinenseken. Baker ezzel szemben kifejezetten jó természetű úriember volt. A vidini találkozó előtt négy évvel özvegyült meg, nagyon szerette első feleségét, azért is menekült el Angliából, és bízta lányait a nagynénikre, mert a közelükben még nehezebben viselte a fájdalmat. Monogám, hagyományos erkölcsi elveket valló férfi volt, aki társat akart maga mellé, és hitt a jó házasságban. Vasútépítési vállalkozása révén került Keletre, majd egy maharadzsa barátjával utazgatott a vidéken, ekkor figyelt fel Flórára. Miután – ahogy később fogalmazott – kiváltotta a lányt, Bukarestben megesküdtek, és a Nílus felfedezésére indultak. Baker megpróbálta rábeszélni feleségét, hogy utazzon a biztonságos Angliába, ám Flóra ragaszkodott hozzá, hogy a férje mellett legyen, és a maga módján segítse vállalkozásában. Első, négy éven át tartó afrikai expedíciójukon a közös élmények és a megpróbáltatások még jobban összekovácsolták őket.
Flóra beszélt németül, magyarul, törökül és arabul, de angolul csak Baker mellett tanult meg. Írásaikból egyértelműen kiderül, hogy szerelmi házasságuk harmincnégy éven keresztül, a férfi haláláig harmonikus maradt. Két hasonló érdeklődésű, intelligens ember találkozott, mindketten remek problémamegoldó érzékkel és kommunikációs képességekkel bírtak, felismerték, mikor kell keményen fellépni, és mikor hasznosabb simulékonynak mutatkozni egy felfedezőút során. Megesett, hogy Bakerre rátámadtak a fellázadt teherhordók, és verték, amikor a sátorban lázasan fekvő Flóra egyszer csak megjelent, és határozottan rendre utasította őket. Baker így magához tudta venni a fegyverét, majd sikerült lecsillapítaniuk a kedélyeket. Több olyan történetet is feljegyeztek, amelynek során Flóra ösztönös diplomáciai érzéke mentette meg az életüket. A történész úgy véli, ebben nagy szerepet játszott az, hogy Flóra ismerte a muszlim világot, ráadásul rabszolga-közegben nőtt fel, és tudta, milyen taktika vezet célra a nehéz szituációkban. Nagyon autonóm nő volt, remekül bánt a fegyverrel, kedvesen, de határozottan irányította az embereket, ugyanakkor a hagyományos női szerepekben is komfortosan mozgott. Figyelt a gyerekekre, nőkre, a háztartásra, és praktikus, mégis csinos ruhákat varrt maguknak.
Párduc, oroszlán, gorilla
A Baker házaspár első expedíciója földrajzi felfedezőút volt, ekkor találták meg az általuk Albert-tónak elnevezett állóvizet, ami a Nílus egyik forrása. Másodszor öt Angliában eltöltött év után ugyanerre a területre mentek vissza, hogy a gyarmatosítást egyengetve segítsenek valamiféle közigazgatást kiépíteni.
A karavánexpedíciók nagyon sokba kerültek, Baker a saját vagyonából áldozott ezekre a kalandokra. A karavánban hierarchia uralkodott, a csapatban voltak teherhordók, fegyveresek; helyi vezető, aki tudott kommunikálni az európai főnökkel és a szolgákkal is. A gyakorlatban borzasztóan nehéz és kiszámíthatatlan rendszer volt, hiszen rengeteg különböző embert kellett mozgatni, kordában tartani.
Akkoriban előfordult, hogy a gazdag fehér embert megölték, vagy otthagyták a dzsungel közepén, a felszerelést pedig ellopták. Bakerék átkeltek kietlen sivatagon, majd keresztülküzdötték magukat több posványos mocsáron. Elfogadták, hogy bármikor támadhat vadállat, mérges pók, ember, mindketten többször szenvedtek napokig tartó lázas megbetegedésektől, ilyenkor egymást ápolták.
A Szakállas meg a Hajnalcsillag
Első útjukról hazatérve egy pillanat alatt sztárok lettek, Bakert lovaggá ütötte Viktória királynő, mindenki az ő társaságukat kereste. Kapcsolatukat romantikus felhő vette körül, izgalmasnak tűnt, hogy egy nemes úr megvásárolt egy nemes hölgyet egy egzotikus rabszolgavásáron, de Baker minden adandó alkalommal kiemelte, hogy Lady Florence igazi társa és támasza volt az úton, akinek hűsége és bátorsága nélkül nem élte volna túl a kalandot. Ez egészen új narratíva volt. Több felfedező összeveszett egy-egy expedíció után, mert mindenki magáénak akarta a dicsőséget, a kevés nőről pedig egyáltalán nem beszéltek, mintha ott sem lettek volna.
Norfolkban Flóra hamar bensőséges, bizalmas viszonyba került nevelt lányaival, akik nemcsak elfogadták, de igazán meg is szerették. Amikor második afrikai útjukra indultak, az asszony legnagyobb dilemmája az volt, hogy nem akarta sem a férjét, sem a lányokat magukra hagyni. Az expedícióikat követően évtizedeken át tisztelettel emlegették a Baker házaspárt a fekete földrészen, a férfi a Midju, vagyis a Szakállas nevet kapta, az asszonyt pedig Nyaduer-nek, vagyis Hajnalcsillagnak nevezték a helyi szem számára szokatlan csodás szőke hajkoronája miatt. Második útjuk után életük végéig élvezték nyugodt angliai életüket, de nem mondtak le az utazásokról, együtt jártak egzotikus vadászatokra, eljutottak Amerikába a Sziklás-hegységbe is. Egyetlen bánatuk az volt, hogy bár a királynő fiával, a későbbi VII. Eduárddal szoros baráti viszonyt ápoltak, Viktória nem volt hajlandó Flórát az udvarban fogadni, sokan azt suttogták ugyanis, hogy egy ideig vadházasságban éltek későbbi férjével. Végül Baker beletörődött a királynő döntésébe, így írt a kérdésről egyik levelében: „Évekig megvoltunk, boldogan a világ nélkül, amikor otthonunk csak egy szegényes kunyhó vagy egy dús lombú fa volt csupán. Önként lemondok a világról és ismét boldog leszek vele. Iránta mindig megtettem a kötelességemet és érette hajlandó vagyok lemondani állásról, vagyonról, az életről, mindenről.”
Fotó: Getty Images
