A Kisteleki Termálfürdőben csütörtök reggel öt kisiskolás csobban a gyerekmedencébe. Az oktató a vízből bátorítja őket.
– Elöl a kéz, popsi a falhoz. Nagy levegő, vízben a fej. Elrúgjuk magunkat, és rakéta! Irány a túloldal! Csobog a láb, csobog, csobog, csobog! – kiáltja, majd mindenkit megdicsér. – Ez gyönyörű, Milán, szépen elöl van a kezed! Regina, Szofi, nagyon ügyesek vagytok, mindkét lábatok dolgozott!
A gyerekek első osztályosok, az ópusztaszeri iskolából érkeztek, és az Úszó Nemzet Programnak köszönhetően három évig intézményi keretek között tanulnak úszni.
Sikerélmények
A medence szélén pici papucsok sorakoznak. Néhány méterre a gyerekek osztályfőnöke ül.
‒ Egyszer a neten arról olvasgattam, hogy a gyerekek mennyi felesleges dolgot tanulnak az iskolában, és akkor odaírtam, hogy pedig megtanulhatnának akár úszni is. Mert az biztosan hasznos: életet menthet, élvezetes, edzettebbé tesz, és erősíti az immunrendszert, ami a mai járványos időkben különösen fontos. Aztán egy szép napon jön az igazgatónk, hogy bekerültünk a programba, mehetnek a gyerekek úszni. Nagyon örültem! ‒ meséli Tóth Istvánné. ‒ Minden csütörtökön itt vagyunk. Kicsi iskola a miénk, tornatermünk sincs, most épül a csarnok a szomszédos portán, nehezen oldjuk meg a mozgást. Télen a faluházba szoktunk átmenni, ha nincs éppen rendezvény, vagy az udvaron mozgunk.
A tanítónő azt mondja, náluk az osztályban a diákok többsége tanyán él, ezért kevés az esélyük arra, hogy a szüleikkel uszodába járjanak. Mert a tanyán rengeteg a tennivaló, ha az ember hazamegy a munkából, nem az jut eszébe, hogy úszni vigye a gyereket. A kilencfős osztályába járnak hat- és kilencéves gyerekek is: hárman harmadszorra végezték az első osztályt, ketten másodszorra.
– Az úszás hatalmas élmény nekik – mondja Tóth Istvánné. – Mindennap kérdezgetik, hányat kell még aludniuk ahhoz, hogy úszhassanak.
Az úszásoktató, aki most az ópusztaszeri gyerekekkel foglalkozik, arra mutat rá, hogy a program – ez a mindenki számára elérhető, ingyenes lehetőség – roppant fontos.
– Úszni meg kell tanulni még akkor is, ha valaki nem rajong a vízért, és soha nem fog tenger mellett meg óceánjárón nyaralni. Mert ha például gerincsérve lesz, vagy valamilyen sérülése, valószínűleg csak úszással tudja majd helyrehozni. És akkor már késő megtanulni úszni – fogalmaz később. – És persze sokkal tartalmasabb nyarat lehet szervezni akkor, ha például a diákokat el lehet vinni a Balatonhoz, és a pedagógusnak nem kell a partról, reszketve számolgatnia, hogy a bójánál megvan-e még a tíz fej.
Az oktató számtalan sikerélményt könyvelhetett már el, példának azokat az eseteket említi, amikor a kisgyerekek valamilyen egészségügyi problémával, mondjuk, tyúkmellel jönnek, és az úszástól látványosan javul az állapotuk. De sikernek éli meg azt is, ha a gyerekek jól érzik magukat a medencében.
A mély víz veszélyei
Az úszásoktatás előnyeit a saját bőrén érzi az az édesanya is, akinek a kisebbik gyermeke részt vesz a programban.
‒ Nemrég költöztünk Kistelekre. Korábban nem igazán jutottunk úszáslehetőséghez, viszont a gyerkőcök nagyon szeretik a vizet, ezért nekünk jól jött, hogy már az óvodásunk is járhat uszodába, és annak is örülünk, hogy az egész ingyenes ‒ mondja Piroska. ‒ Jól megtanulták az alapokat, szokják a vizet. Tavaly part mellett nyaraltunk, akkor a kicsi még picit félve, bizonytalanul ment a vízbe, most pedig már élvezi, ugrál benne.
A nagyobbik gyermeke harmadikos, ő az osztállyal, tornaóra keretében jár uszodába.
‒ Az én időmben nem volt ilyesmire lehetőség ‒ folytatja az anya. ‒ Egy kis faluban nőttem föl, ami távol volt minden uszodától, úgyhogy csak a nyári iskolás kirándulások alkalmával strandolhattam. Mivel nem tudtam úszni, elég rosszul éreztem magam gyerekként, hogy a többiek szórakoznak, ugrálnak a medencében, én meg a parton üldögélek, vagy legfeljebb a sekély vízbe merészkedem be. Csak később, a középiskolában meg a főiskolán próbáltak meg testnevelésórán megtanítani úszni, több-kevesebb sikerrel. Nem vagyok magabiztos úszó.
A szülei tanyán nőttek fel, az ő életükből az úszás teljesen kimaradt, de Piroska emlékei szerint nem is hiányzott nekik az élmény és a tudás. Egy nagyvárosi apuka viszont már találkozott a víz veszélyeivel.
‒ Strandoltunk az óvodás fiainkkal, és ahogy a büféből a medencék között sétáltunk vissza a csomagjainkhoz, hirtelen eltűnt az egyik gyerek! ‒ idézte fel. ‒ Ide-oda szaladgáltunk, sehol nem találtuk. Aztán egyszer csak megjelent kézen fogva egy férfival, sírt. Belecsúszott a mély vízbe, úgy húzták ki. Sokkot kaptunk, máig beleborzongok, ha eszembe jut. Csak akkor lettem nyugodtabb, amikor később nyaralás közben megbizonyosodhattam arról, hogy tényleg megtanult úszni.