Az az ember benyomása, mintha Az Ezeregyéjszaka meséiből léptél volna elő. Egyáltalán nem lep meg, hogy közel-keleti ízekbe kóstolhatunk bele a receptjeid segítségével. De azért egy kicsit mégis…
Sokan azt hiszik, Izraelben élek, pedig nem. Győrben nőttem fel, és most Budapesten élek a családommal. De mivel a férjem izraeli, sokat járunk a hazájába, és engem az első percben megihlettek a közel-keleti ízek, illatok, a rengeteg zöldség és fűszer. Meg persze a belőlük készült ételek. Frissek, merészek, lenyűgözőek!
Mesélj egy kicsit magadról. Hol találkoztál a pároddal?
Itt, Budapesten, egy ismerősöm mutatta be nekem. Tizenkét évig egy katonai egység tagja volt Izraelben, megjárta a frontot – kalandos élete volt. Aztán New Yorkban találkozott egy magyar lánnyal, akinek a kedvéért elhagyta a szolgálatot, és együtt visszaköltöztek Budapestre. Végül az a kapcsolat zátonyra futott, és ekkor kerültem én a képbe.
Huszonkét éves voltam. Előtte két évvel nyertem el a Miss World Hungary szépségkirálynői címet, és azonnal szerződtettek fotómodellnek Kínába. Sajnos a magasságomból hiányzott tíz centiméter ahhoz, hogy kifutón modellkedjek, de így is életem legnagyobb kalandja volt. Előtte, tizenhét évesen, már dolgoztam néhány hónapot Indiában is, és amikor lejárt a munkaszerződésem, már tárt karokkal várt volna Sanghaj, de nekem addigra olyan honvágyam volt, hogy sutba dobtam a kínálkozó karriert, és hazarepültem. Gimnazista voltam még, nem akartam kimaradni az iskolából. De lehet, hogy érett fejjel már másképp döntenék. (Nevet.) Nem mintha ne szeretném a mostani életemet, két szép gyerekem van, Ben négy és fél esztendős, Ella, a kislányom pedig két és fél. Mindkét név izraeli, a férjem családja iránti tiszteletből választottam őket.
A férjed nagymamája magyar származású…
Igen, Vésztőn született, és tizenhét évesen hurcolták el Auschwitzba a családját. Neki két évvel később sikerült visszatérnie, de a szülei nem élték túl a holokausztot. A házukban addigra már mások laktak, rá pedig kígyót-békát kiabáltak a falusiak, úgyhogy szedte a sátorfáját, és Izraelbe menekült egy zsidó férfival. Tel-Avivban telepedtek le. Edit néni később kiválóan megtanult főzni, és nekem is sokat segített, amikor elhatároztam, hogy elsajátítom a zsidó konyha fortélyait.
Gyakran jártok „haza”?
Az utóbbi három évben a pandémia miatt nem, de korábban kétszer-háromszor is kirepültünk évente. Olyankor mindig a férjem testvérénél lakunk, Tel-Aviv kertvárosában. A biztonsági szobában szállásolnak el minket, a pinceszinten, ilyen szobát minden házba kötelező építeni, mert ha légiriadó van, oda menekülnek az emberek. Évente többször is szükség van rá, hiszen háborúban állnak Palesztinával. Ha rakétatámadás várható, azonnal megszólalnak a szirénák. Ez az egyetlen fenntartásom Izraellel kapcsolatban, különben már rég ott élnénk. A férjem megcsömörlött a háborútól, hiszen egy csomó barátja, köztük a legjobb is odaveszett. Azóta lett igazán vallásos, minden reggel mond egy kádist a halottaiért.
Én úgy tudtam, a hithű zsidó férfiak csak zsidó lányt vehetnek feleségül.
Az ortodoxok igen, de a férjem neológ zsidó. Valóban, a legtöbb barátjánál feltétel, hogy zsidó lány legyen a felesége, de legalább betérjen az egyházba, tőlem azonban ezt szerencsére nem várták el. Nem is tudom, hogy reagáltam volna, ha nyomást gyakorolnak rám. Egyébként érdekel a zsidó kultúra, tanulok héberül, és járok a rabbihoz is, hogy minél többet megtudjak a vallásukról. Péntek esténként mindig ott vagyok a zsinagógában, vasárnap pedig másfél órás foglalkozáson veszek részt az internet segítségével, zoomon keresztül. De a férjemmel egyelőre magyarul beszélünk.
Jártál Jeruzsálemben is?
Hogyne. Felejthetetlen élmény. Álltam a Siratófal előtt, és egyszer csak, én sem értem, hogyan, remegni kezdtem és elsírtam magam. Hihetetlen energiája van annak a helynek. A péntek esték szépek még ott, amikor az ortodox zsidó családok ellepik az óváros utcáit, és rengeteg gyerekkel a nyomukban látogatják egymást. Mindenütt finom ételek várják őket, ez a hét csúcspontja. Másnap, szombat pihenőnap, az úgynevezett sábát, alkonyatig tilos főzni, áramot használni, egyáltalán bármihez nyúlni. Számunkra hihetetlen, de még a villanykapcsolót sem érinthetik meg!
Jeruzsálemben az emberek kóser konyhát visznek, de Tel-Aviv azért már sokkal megengedőbb e tekintetben. Izrael egyébként kozmopolita ország, élnek benne a zsidókon kívül keresztények és muszlimok is, végtelenül színes a paletta. Hetvenkét országból vándoroltak be oda a zsidók, és mindenki hozta magával a saját kultúráját. És mivel abszolút demokratikus ország, senki nem kívánja tőlük, hogy levetkőzzék a szokásaikat. Az emberek sokat beszélnek, nyüzsögnek, széles gesztusokkal magyaráznak, de hát, istenem, mediterrán népek. Ugyanakkor rengeteget is dolgoznak! A nap huszonnégy órájában kötik az üzleteket, kereskednek, mert gyarapodni, fejlődni akarnak. Éjszaka is nyitva vannak az éttermek, bárok. Amit még nem mondtam, hogy Izrael sajnos iszonyú drága. Néztünk ott lakásokat, de egyszerűen megfizethetetlenek. És még valami: nem szabad autóba ülni! Általában óriási a dugó az utakon, és még ha be jutsz is a városba, nem fogsz parkolóhelyet találni. Taxival és helyiérdekű vonattal érdemes közlekedni.
