Hadd kezdjem egy vallomással. Ahogy mi nyaralunk, úgy nem nyaral más. Tíz évig ugyanabba az apartmanba jártunk Bibionéban, és semmi mást nem csináltunk, csak fürödtünk, bringóhintóztunk vidámparkoztunk, esténként pedig a bébidiszkóban mulattunk. Amikor a legkisebb gyerekünk ötéves lett, elkezdtük felfedezni a világot, és nagyobb körutakat szerveztünk. A rekordunk három hét alatt tizennyolc különböző szállás. Igyekeztünk mindig úgy alakítani a napokat, hogy délelőtt valamilyen program – városnézés, túra, nemzeti park, múzeum, kaland, állatkert –, délután fürdés, pihenés. Amikor Magyarországon utazunk, akkor is ez a szisztéma, mindent látni kell. Fantasztikus helyeken jártunk, életünk legjobb élményei közé tartoznak ezek a közös nyaralások, és kifejezetten büszkék voltunk, milyen jól is csináljuk mi ezt az egészet. Kicsit elbíztuk magunkat, kiderült ugyanis, hogy bár a gyerekeink is imádták ezeket az utakat, most már a fiúknál (húsz- és tizennyolc évesek) szóba sem jöhet több hét, és felejtsük el a millió programot, a legjobb lenne valami Bibione-szerű lazulás. A hónapok óta zajló, oda-vissza sértődésekkel tarkított béketárgyalások végére sikerült kompromisszumot kötnünk. Tíz napra utazunk el, a nagyobb fiunk mindössze négy napra csatlakozik, és a programokról szavazással döntünk. A közös nyaralást érintő dilemmákkal nem vagyunk egyedül, ezért megkérdeztük olvasóinkat, ők hogyan kezelik a kérdést. Úgy gondolom, tanulhatunk egymástól.
Olvasóink tapasztalatai
A lányaim tizenhét és tizenkilenc évesek, legszívesebben az egész nyári szünetet a strandon meg fesztiválokon töltenék kizárólag barátokkal. A volt férjem ragaszkodik hozzá, hogy egy hetet vele meg az új családjával nyaraljanak. Látom, mennyi kedvük van hozzá, ezért én már nem akarom a saját terveimet rájuk erőltetni, és mindig olyasmit találok ki, amit valóban élveznek. Folyamatosan nézem a fapados járatokat meg a hazai last minute ajánlatokat, és általában három-négy napra megyünk el. Csak mi hárman, igazi csajos üdülésre. Van, amikor csak fürdünk, napozunk, ha meg valamelyik nagyvárosba látogatunk el, akkor múzeum, cukrászda, vásárlás. (Mariann, 46)
Huszonkét évesen mentem férjhez, addig mindig anyuékkal nyaraltam. Szívem szerint utána is mentem volna négyesben, anyu, apu, a férjem és én, de a párom nem kedveli annyira az anyámat, hogy még a nyaralást is vele töltse. Apu kétszer kapott stroke-ot, már egyáltalán nem mozdul ki otthonról, és én borzasztóan bánom, hogy nem tudjuk neki megmutatni a tengert. A lányom tizenhét éves, és azt mondta, neki fontos, hogy csak velünk töltsön pár napot, legyen az hegyvidék, Balaton vagy a tenger, mi meg örülünk, hogy talán jó alapokat adtunk. Együtt fedezünk fel eldugott éttermeket – most már egy pohár borral a kezünkben –, hármasban nézzük a balatoni naplementéket, vagy együtt ugrálunk a Sziget Fesztiválon Dua Lipára. (Léna, 44)
A lányom huszonkét éves, a fiam húsz. Júniusban még vizsgáznak, az augusztust végigdolgozzák, így csak a július szabad. Mi szerettük volna, ha tudunk együtt nyaralni, de éreztük, hogy nagyon kevés az az egy hónap mindenre, ezért vettünk egy nagy levegőt, és felajánlottuk nekik, hogy hozzák a párjukat is. A terv bevált, hatosban mentünk el pár napra Ausztriába. Így a gyerekeinkkel is együtt tudtunk lenni, és a párjaikat is jobban megismertük. Nem mondom, néha a feleségem rám szólt, hogy engedjem őket kicsit magukban lenni, hadd legyen a fiataloknak külön programjuk. Én meg jeleztem neki, hogy ne forgassa a szemét akkor, amikor szerinte nem megfelelő ruhát húznak. De szerencsére kettesben ezeken is jót tudtunk nevetni. (Róbert, 48)
Amikor kicsik voltak a fiaim, nagyon szívesen jöttek velünk. Visszatekintve, ezek egyáltalán nem voltak pihentető nyaralások, de ki kell használni minden időt, mert gyorsan felnőnek! Nálunk tizenhárom éves korig nem volt gond, de aztán jött egy éles váltás. Sosem felejtem el, tizennégy volt a kisebb fiam, és a vele egyidős unokatestvérével együtt elvittük őket Siófokra. Gondoltuk, milyen szuper, hogy ketten vannak, jó az idő, fürödhetnek. Hát nem jött be. Azt az unott képet, amit vágtak végig az úton! Hiába próbáltunk a kedvükre tenni, ebéd, fagyi, bármi. Az arcukra volt írva minden. Ezután már nem erőltettük a dolgot. Laptop nélkül mozdulni sem akartak, azt pedig én nem engedtem. Az elmúlt években kettesben nyaraltunk a férjemmel. A fiaim ma már huszonhat és húszévesek, és mostanában szóba került részükről a közös nyaralási terv. Lehet, hogy ez egy újabb fordulat? (Zsuzsi, 51)
