Rebeka negyvenes nő, jó állása van, de párkapcsolatait tekintve kudarcnak látja az életét.
– Nekem amúgy nem lenne semmi bajom, ha lenne párkapcsolatom. De komolyan mondom, már egy normális férfi sincs. Mindegyik narcisztikus, önző és képtelen a szeretetre.
– Úgy beszél, mint aki jól ismeri az egész férfinemet.
– Volt időm rá! Próbálkoztam ezerszer velük. És közben látom a baráti körömben a pasikat, mindegyik vigyorog, szedi fel a csajokat, semmi baja.
– Talán nem teljesen biztos, hogy semmi bajuk.
– Már hogyne lenne az! Mi gondjuk van? Ha csak gondolnak egyet, nőt keresnek maguknak, vagy épp elutaznak a barátaikkal és sörözgetnek valami főtéren! Nekik nem baj, ha öregszenek, még az őszes halánték is vonzóbbá teszi őket, miközben én kilószámra kenem magamra a szemránckrémeket, és rettegek, hogy vajon hány évesnek nézek ki!
– Nem az a probléma, hogy nem látja a férfiakat olyankor, amikor a nehézségeikkel küzdenek?
– Láttam olyat is. De, érti… sosem panaszkodnak igazán. Nem is veszik magukra a dolgokat, csak élik a világukat, és ez jól is megy nekik! Én meg küzdök a jégen, vagy nem is, az aknamezőn, miközben ők sétálgatnak a virágos réten…
– Úgy tűnik, eléggé haragszik. Mintha valami versenyben lenne, ahol legyőzik a férfiak.
– Mert legyőznek! Nekik mindig is könnyebb volt! Már a nagyanyám is megmondta, hogy egy nőnek nagyon jól kell kinéznie, egy férfinak elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél. És komolyan mondom, ez ma is igaz! Rajtuk múlik, lesz-e nekem párkapcsolatom, hogy hogyan fogom leélni az életem! És szerintem ez nem igazságos!
– Miért gondolja, hogy nekik könnyebb lenne? Talán nem lát a színfalak mögé, ahol egy férfi érzelmi valósága van.
– Ha megkérdezem a barátaimat, szokták-e rosszul érezni magukat, akkor csak néznek, rosszabb esetben megkérdezik, fejfájásra gondolok-e. Amikor mondom, hogy szorongásra, akkor válasz helyett csak bámulnak rám.
– Könnyen lehet, hogy ilyen hangvételű kérdésnél nem annyira könnyű bevallani nehéz érzéseket.
– Szerintem nem így van! Jó, lehet, hogy néha szoronganak, de akkor isznak egy sört a barátjukkal, és máris jobban vannak.
A látszat néha csal
A világon nagyon sok nő érez hasonlóan, ha a férfiak lelkiállapotáról faggatják őket. Számtalan kutatás adataiban azt látjuk, hogy a férfiak kevésbé számolnak be negatív érzelmekről, míg a nők, általános elégedettségük magas szintje ellenére, nagyobb valószínűséggel mondják, hogy fájdalmat, aggodalmat, szomorúságot, stresszt, dühöt vagy szorongást is átélnek. Ez arra utal, hogy a nők a mindennapjaiban több negatív érzést élnek meg, még akkor is, ha összességében nagyobb boldogságról számolnak be.
Valójában tehát azon tétel, hogy a férfiak boldogabbak lennének, és minden könnyebb nekik, nem teljesen igaz. Inkább úgy tűnik, jóval kevésbé adnak hangot negatív érzelmeiknek, ami azonban nem jelenti azt, hogy jól vannak, csupán azt, hogy nem szívesen beszélnek róla, ha nem.
Vannak olyan kutatások is, amelyek a 21. században oly fontossá vált „külső homlokzattal”, a saját testtel való elégedettséget vizsgálják. Eredményeik szerint a nemek közötti különbség az, hogy egy tökéletesebb test látványa után a nők a saját testüket sokkal negatívabban ítélik meg, mint a férfiak. De mindkét nem észrevehetően koncentrál a testi hibákra, hiányosságokra fókuszáló, vagyis deficitorientált figyelemmintázatot mutattak, függetlenül a látott testtípustól. Mit is jelent ez?
Valószínűleg azt, amit a nők észrevesznek és irigyelnek is kicsit a férfiaktól, hogy azok megállapítják egy társukról, hogy jobban néz ki, látják a saját hiányosságaikat is, de ez nem kezdi rongálni az önértékelésüket vagy az önbecsülésüket.
Nem mindegy azonban, melyik korosztályról beszélünk. A harmincas és kora negyvenes férfiak szintén ki vannak szolgáltatva a divat- és szépségiparnak, megjelenésükben igazodniuk kell a trendekhez, csak kimondott érzelmeikben a kihívás jelenik meg inkább, semmint a szorongás.