A legtöbb magyar számára ez a régió egyet jelent a ropogós, zöld almákkal, a tökéletes körtékkel és a finom borokkal, az itthoni áruházak polcain ugyanis temérdek Süd-Tirol címkéjű áruval találkozunk. Dél-Tirolba megérkezve ez az alapélmény azonnal megerősítést kap: ameddig a szem ellát, szőlőföldek, almás és körtés kertek váltják egymást. A virágzó mezőgazdaság önmagában még kevés turistát vonzana, de itt vannak a középkori városok, a fürdőhelyek és a Dolomitok is.
A múmia átka
Olaszországban vagyunk, Trentino-Alto Adige régióban, de ezt a területet az első világháború után csatolták el Ausztriától, akkor kezdődött egy erőteljes olasz betelepítés. A német ajkúak lakta Bozenbe tömegével hoztak a csizma déli sarkából olasz családokat, akiket nem fogadtak kitörő örömmel a helyi lakosok, az ellenségeskedés évtizedeken át sem enyhült. Bozenből Bolzano lett, és ma már béke van. Az itt élők háromnegyede olaszul beszél, de a német is hivatalos nyelv, a város pedig egyszerre olasz és osztrák, hagyománytisztelő és modern. A legtöbb turista Ötzi, a gleccsermúmia miatt jön ide, de a város annyira hangulatos, hogy érdemes a céltalan bóklászásra is időt szánni. Csodálatos gótikus templomok, lenyűgöző dóm, hatalmas napsütötte terek, nyüzsgő piac és szűk sikátorok ejtik ámulatba az utazót, de az én kedvenceim a szélesebb sétálóutcák. Ezeknek mindkét oldalán árkádok védik az embert a vakító napfénytől vagy épp az esőtől, a fedett sétányokon pedig egymást érik a ruha-, cipő- és ajándékboltok, cukrászdák, éttermek. Az üzletek kialakításán látszik a történelem: az aprólékosan faragott kapuk és bejáratok, a gyönyörűen díszített lépcsők és kirakatablakok sokszor a gazdag választékról is elterelik a figyelmet.
És akkor lássuk a főszenzációt, Ötzit, az 5300 éves jégbe fagyott embert! Bevallom, volt bennem némi gunyoros kétkedés, hogy mégis minek egy háromemeletes múzeumot fenntartani egy darab múmia bemutatására, de az utolsó tárolóig izgalmas az egész, és azt is belátom, hogy Ötzi egyedülálló jelentőséggel bír. A testét 1991 őszén, 3210 méter magasan, az Ötz-völgyi-Alpokban találta meg egy túrázó házaspár, azt hitték, hogy egy szerencsétlenül járt alpinistára bukkantak. A rézkori vadász a múzeum első emeletén, egy speciális hűtőkamrában van kiállítva. A ruháit, sapkáját, lábbelijét, az összes felszerelését – köztük a fegyvereit, a tűzgyújtáshoz használt eszközeit, a hátizsákféleségét – megnézhetjük, mindegyikhez részletes magyarázatot kapunk, így a végére összeáll a kép, hogyan élt ötezer évvel ezelőtt. Ötzit hatvannégy kutatócsoport vizsgálta meg, így tudjuk, hogy a 158 centiméteres férfi körülbelül 48 évet élt, Lyme-kórban és ízületi kopásban szenvedett, laktózérzékeny volt, és a térdfájdalmát gyógynövényes tetoválással igyekezett enyhíteni. Azt már csak itthon olvastam, hogy Ötzi kapcsán is beszélnek a múmia átkáról: alig pár év alatt feltűnően sokan haltak meg tragikus hirtelenséggel azok közül, akik a testet kiszabadították a jég fogságából, illetve tanulmányt írtak róla.
Sokszor lent, hosszú ideje fent
Dél-Tirolban Merano a másik kötelező program, ez a hányattatott sorsú, mégis büszke város. A 14. században ez volt egész Tirol hivatalos fővárosa, ám az ezüstbányák miatt Innsbruck nagyobb befolyásra tett szert, és az akkor még Meran néven ismert település fokozatosan kegyvesztett lett. Háromszáz éven keresztül csend ülte meg a rendkívüli adottságokkal bíró várost, hogy az 1830-as években dr. Johann Huber újra feltegye a térképre. A bécsi orvos a kedvező klímára hivatkozva előszeretettel javasolta Merant az arisztokrata hölgyeknek, akik lelkesen számoltak be egymásnak a hely gyógyhatásáról. A trendet felismerte a polgármester is, és mindent megtett azért, hogy az elfeledett kisvárosból fényes gyógyüdülőhelyet varázsoljon. Amikor Erzsébet magyar királyné is megjelent, már nyert ügyük volt, Sisi két telet is itt töltött a lányaival, az Elisabethparkban található szobra a város egyik ékessége. Amikor a régiót Olaszországhoz csatolták, kicsit megkopott Meran fénye, de a második világháború után szép lassan összeszedte magát, és a különleges termálvízre épült fürdőkomplexummal újra sikerült magához csábítania a turistákat.
Most olyan a város, mintha egy harmóniára törekvő illusztrátor rajzolta volna. Háromezer méter magas, havas hegyek ölelik, folyó szeli ketté, jól megférnek egymás mellett a középkori, a szecessziós, valamint a modern épületek; és az egész városképet meghatározza a hihetetlenül buja, gyönyörűen rendben tartott mediterrán növényzet. A Passer folyó mindkét partján igazi promenádon sétálhatunk, a pálmák és a fenyők mellett láthatunk egzotikus bokrokat és virágokat, a klasszikus és csupa üveg hotelek teraszain kalapos nők pezsgőznek, a domboldalon elegáns villák sorakoznak. Érdemes a Tappeinerweg panorámaúton végigsétálni, a botanikus kerteket idéző környezet igazi kuriózum, és minél fentebb megyünk, annál szebb a látvány a városra és a hegyekre. Aki elfáradt a sétában, pihenjen meg valamelyik elegáns óvárosi kávézó vagy étterem teraszán, esetleg vegyen egy kellemes fürdőt a bécsi szecessziós stílusban épült Kurhausban vagy az ultramodern Terme di Meranóban, amelynek óriási üvegkocka épületében, illetve a hozzá kapcsolódó ősfás parkban huszonöt medence van.
