Milyen volt az első benyomásod Kínáról?

Vegyes. Amikor megérkeztünk, nagyon erős volt a kulturális sokk, és a nyelvi korlátok is nehezítették a helyzetet. Kevesen tudnak angolul, mi pedig nem beszéltük a mandarint, de szerencsére mindenhol akadnak segítőkész emberek. Próbáltam magam ahhoz a jó tanácshoz tartani, hogy ürítsem ki az elmém, ne legyenek elvárásaim Kínával kapcsolatban. Sok Nyugatról érkező külföldi óriásit csalódik, fintorognak, hogy nem jó az étel, túl kicsik a ruhák, minden olyan más. Való igaz, hogy mások az ízek, mint amit korábban a kínai ételekhez kötöttünk, és hogy az itteni XXL méret otthon legfeljebb L, de ezeken nem érdemes fennakadni.

Mit dolgozik kint a férjed?

István egy nemzetközi magániskolában zenetanár. Itt van az Alibaba technológiai vállalat központja, illetve rengeteg ingatlanfejlesztés és beruházás zajlik, így sok a kifejezetten gazdag ember, aki szeretné a gyerekét nyugati típusú magánintézménybe járatni, hogy az az angolt magas szinten elsajátítva később Nyugat-Európában vagy az USA-ban tanulhasson tovább. A mi iskolánkba nem különböző nemzetiségű, Hangcsouban élő tanulók járnak, hanem elsősorban a helyi kínai elit gyerekei.

Ez azt jelenti, hogy felétek kevés a külföldi?

Pontosan. A nyugatiak számára az olyan nagyvárosok, mint Sanghaj, Peking és Hongkong a legvonzóbbak. Ezenkívül megfigyelhető egyfajta elvándorlás, mivel nagyon kevesen bírják a szigorú karanténszabályozást. Sanghajt hosszú időre lezárták, és komoly korlátozó intézkedések voltak érvényben még alig két hónapja is, ennek következtében az itt dolgozó külföldiek többsége felmondott. Az amerikaiakat tömegesen telepítették haza, a britek, olaszok, skandinávok nagy része vagy hazament, vagy gondolkodik a költözésen, mert tudják, hogy ami sanghajban történt, bármikor megismétlődhet máshol is. A férjem iskolájában tanító hatvan külföldi tanárból több mint harminc elmegy idén.

Vannak kínai barátaid?

Igen, de bevallom, nem könnyű itt barátkozni. Főleg olyan kínaiakkal vagyunk jóban, akik éltek külföldön és beszélnek angolul. A legjobb itteni barátnőm például Hongkong mellett született, és Angliában járt iskolába, magára mindig úgy utal, hogy ő „fake Chinese”, vagyis hamis kínai. Valóban nem hagyományos a gondolkodása, ezért jobban megérti a mi világunkat. A vidékről érkező kínaiak még mindig bámulnak, mutogatnak ránk, néha még le is lefotóznak.

Európai szemmel hogy festenek a kínaiak?

Nyilván túlzok, de jóformán kortalanok. Apró termetűek, vékonyak, egyszerűen képtelenség megállapítani, hány évesek, és mindenkinek egyenes fekete haja van.

Hogy ízlenek a helyi fogások?

Kína óriási, és régiónként nagyon eltérő a gasztronómia. Ezen a vidéken nem főznek túl fűszeresen, inkább édeskésen, sokszor esznek levest, ami tartalmaz húst, tésztát, zöldséget. Népszerű egy ecetes halféleség, a különféle töltött gombócok, és persze mindenen van szója. A férjem nagyon szereti a szecsuáni, csípős fogásokat és a mi környékünkön népszerű békát. Volt olyan ismerősünk, aki azt mondta, a kígyóleves a kedvenc étele. Azt hittem, meg akar tréfálni, de kiderült, hogy tényleg azt szereti a legjobban, és a nagymamája nagyon finoman készíti. A pálcikával evés a férjemnek és a fiamnak eleinte komoly kihívást jelentett, de mára ők is remekül megtanulták. A helyi éttermekben olcsón lehet finomakat enni, és én is sokat főzök itthon. Szerencsére az alapanyagok többsége jó áron beszerezhető, még tejföl is van, de a túrórudi például nagyon hiányzik. Viszont a spanyol, francia és olasz hozzávalók, a sonkák, sajtok és borok drágák.

Mi a helyzet a lakásokkal, ti milyenben éltek?

Az iskola bérel nekünk egy száz négyzetméteres, háromszobás, két fürdőszobás lakást, ami alapvetően kényelmes. A klímát viszont nem tudjuk megszokni. Nyáron nagyon meleg van, és magas a páratartalom, akkor csak légkondicionálóval lehet létezni. A tél több hétig tart, a legtöbb épületben pedig még sincs fűtés, és ez bizony kellemetlen.

Hogyan boldogulsz a nyelvvel?

Sajnos nem tudok annyit foglalkozni vele, amennyit szeretnék, de igyekszem mielőbb letenni a nyelvvizsgát, ez volt eredetileg a célom. Kialakult egy szembetegségem, emiatt sok időt töltöttem kórházban az elmúlt két évben. Kínában amúgy meglepő módon pont fordítva működik az egészségügy, mint a többi országban; itt praktikusabb állami kórházba menni, mint magánba, csak ugye a külföldiek közül kevesen beszélnek jól kínaiul, márpedig az elengedhetetlen egy helyi rendelőben. Bitang nehéz nyelv, és nagyon intenzíven kell tanulni. Szerencsére már sok mindent megértek, és nagyjából el is tudom magyarázni, amit akarok.

Ha már az egészségügyet említetted, mesélj kicsit a vírushelyzetről!

A sanghaji és pekingi hullám után nincs sok megbetegedés, inkább a megelőzésre összpontosítanak. A mi városunkban hetvenkét óránként mindenkinek tesztelnie kell, és akinek nincs meg a friss negatív eredménye, az nem használhatja a tömegközlekedést, nem mehet vásárolni, vagy zárt térben emberek közé. Mindenkinek van egy egészségügyi ellenőrző kódja, ami a két legnépszerűbb applikáción érhető el. Ez a tesztet követően visszaszámol, és jelzi, mikor kell legközelebb menni. Nyomon követik, elhagytam-e a várost vagy a körzetet. Hangcsouban tízezer mobil tesztpont működik, ezeken mindenkit ingyenesen tesztelnek, de a munkahelyeken is szerveznek tesztelést, például a férjem iskolájában is.

Hogy érzi magát a fiad Kínában?

Az első három hónap különösen nehéz volt neki, akkor volt nyolcéves, és még csak kicsit beszélt angolul, így nehezen tudott játszani, beszélgetni az iskolában. Idővel megszerette az itteni életet, imád nagy sebességű vonatokkal utazni, nagyon szereti Sanghajt, kedvenc étele is lett, a hússal és levessel töltött gombóc, a szjaolongbao. De sajnos nemrég kiderült, hogy két közeli barátja elköltözik, és ez elszomorítja. Egyikük bentlakásos iskolába fog járni, ami itt felső tagozatban igen gyakori, a másik Hongkongba költözik. Az oktatás Mátyás iskolájában angolul zajlik, de természetesen tanul kínaiul is, már remekül beszéli mindkét nyelvet, engem például mindig lelkesen kijavít.

Mit tehet az, aki nem beszél és nem olvas kínaiul? Hogyan tud tájékozódni, vásárolni?

Itt szinte mindent appokkal intézünk, ez megkönnyíti a hétköznapi életet. Azzal hívunk taxit, azzal vásárolunk be online, de lehet például költöztetőket rendelni, adományozni, lottózni, biztosítást intézni. Az alkalmazások közül a legfontosabbak angolul is tökéletesen működnek. Készpénzt szinte egyáltalán nem használunk, a fizetés bankszámlához kötött QR-kóddal történik. Mindent el lehet intézni telefonnal, ami nagyon kényelmessé teszi az életünket. Mármint az ő fogalmaik szerint kényelmessé, ugyanis nem igazán bulizós nép. Reggeltől estig dolgoznak, a többség a szombatot is a munkahelyén tölti, és azt a kevéske szabadidejüket a telefonjukba bújva töltik.

Akartam is kérdezni, miképp szórakoznak.

Szeretnek éttermekben találkozni és jókat enni együtt, de én még mindig nem szoktam meg, hogy a baráti társaságok, a családtagok és a szerelmes párok is ülnek egymással szemben, és ki-ki nyomkodja a saját telefonját. Ez számomra eléggé lehangoló.

És ti hogyan töltitek a hétvégéket?

A városban rengeteg a csodálatos park, ezeket nagyon szeretjük, a hosszú hétvégéken pedig gyakran elutazunk valahova, gyorsvonattal. Sok a program, a kirándulóhely, buddhista templomok, vízi városok, kilátók, minden van a közelben, és Sanghaj is remek úti cél, amikor épp nincs lezárva.

Hosszú távon terveztek Kínában maradni?

Sokkal magasabb életszínvonalon élünk itt, többet lehet keresni, ha valaki profi a szakmájában, és szükség van a tudására. Nekem viszont nem könnyű, hogy nincs rendes állásom. Hiába próbálkozom, nem találok munkát, mert nem beszélem tökéletesen a kínait, illetve mert hiába beszélem magas szinten az angolt, nem vagyok angol anyanyelvű. Alkalmanként magántanárként tanítok angolt kínai gyerekeknek, illetve korrepetálom őket, segítek nekik a leckét elkészíteni. Hiányzik a napi rutin, a munkahely, az otthoni barátok és a család. És nagyon nehéz, hogy nem tudunk hazamenni a macerás, hosszú, kötelező karanténok miatt. Egyelőre itt maradunk, de nem zárkózunk el attól sem, hogy másik országba vagy hazaköltözzünk, ha adódik valamelyikünk – esetleg mindkettőnk – számára jó munkalehetőség.

Fotó: családi archív